A Legfőbb Ügyészséghez fordul a rendőr ezredes, akit bántalmazott főnöke, mert szakítani akart vele

2021.01.13. 19:50

Másfél éve indult eljárás az Országos Rendőr-főkapitányság egyik vezérőrnagya ellen, a Központi Nyomozó Főügyészségen. A férfit könnyű testi sértéssel gyanúsították meg, miután egyik beosztottja, egy ezredes nő feljelentette. A nő és a férfi két évig titkos szerelmi viszonyt folytatott, a nő szerint azután fajult tettlegességig a kapcsolat, hogy bejelentette, szakítani akar.

A vezérőrnagy az ezredes nőt eleinte szidta, majd ököllel megütötte karját többször is, majd amikor próbálta elhagyni az irodát, a férfi utána ment, a nyakánál fogva rángatta és bántalmazta. 

Miután a nő jelentette a történteket, az országos rendőr-főkapitány áthelyezte, később felmentették a munkavégzés alól, majd kényszerszabadságra küldték, és azóta sem dolgozhat. 

A vezérőrnagy a helyén maradt. 

A férfit a feljelentés után csaknem egy évvel hallgatták ki. Ő tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen, majd írásban tett vallomást. 

A Központi Nyomozó Főügyészség néhány hete megszüntette az eljárást az ügyben, az RTL Klub Híradójának megkeresésére az írta, hogy a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján 

nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

Az ezredes nő ügyvédje panaszt jelentett be, amelyet a Legfőbb Ügyészség bírál el. Ő úgy látja, elég sok bizonyíték vana könnyű testi sértésre, azt azonban „nem tudták megállapítani”. 

A Legfőbb Ügyészségnek egy hónapja van dönteni az ügyben. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

2 órája

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

36 perce

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

6 órája

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

2 órája

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

1 órája

  • Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.

5 órája

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

március 18., 14:29

  • Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.

március 18., 10:08

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51