Szakítanak az ellenzéki pártok Hadházy Ákossal?

CER 6162
2020.10.26. 20:04
Formális döntés ugyan még nem született, de több ellenzéki szereplő sem támogatná, hogy Hadházy Ákos induljon az ellenzéki összefogás színeiben a 2022-es országgyűlési választásokon abban a körzetben, ahol korábban megmérette magát a politikus. Nagyjából így lehetne röviden összefoglalni azt a helyzetet, amelyet az elmúlt napokban folytatott háttérbeszélgetésekből megtudtunk. A független országgyűlési képviselő és az ellenzéki pártok között húzódó konfliktus az elmúlt hetekben vált nyilvánvalóvá, ez azonban nem előzmény nélküli. Elmondjuk, miért.

Hadházy Ákos Szél Bernadettel és Szabó Szabolccsal közösen szervezett demonstrációt október 23-ra az MTVA épülete elé, az ellenzéki pártok ugyanakkor azt jelezték, nem vesznek részt a blokádban, ők inkább a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tüntetésére mennek. 

Kapcsolódó

Magára hagyták Hadházy Ákost, az ellenzéki pártoknak fontosabb az SZFE, mint az MTVA blokádja

Korábban Hadházy Ákos 100 ezer embert hívott az MTVA székházához.

Hadházy azután került vitába az ellenzéki pártok vezetőivel, hogy Facebook oldalán azt írta, a borsodi időközi választáson az összefogás által támogatott jobbikos Bíró László visszaélt az Európai Uniótól kapott támogatásokkal, erről pedig tájékoztatta a pártok vezetőit is. Az ellenzék ugyanakkor közös közleményt adott ki, amelyben elhatárolódtak a független képviselő kijelentéseitől, szerintük ugyanis Hadházy nem tájékoztatta őket Bíró állítólagos korrupciós ügyéről. 

Bár a független képviselő által szervezett tüntetéstől való távolmaradást nem ezzel magyarázták a pártok a nyilvánosságban, az általunk megszólított ellenzéki politikusok szerint mégis van összefüggés. Az egyik ellenzéki párt vezetője úgy fogalmazott,

az utolsó csepp volt a pohárban,

amikor Hadházy azt állította, hogy levélben tájékoztatta őket Bíró viselt dolgairól, miközben ilyen nem történt.

Kapcsolódó

A lónak a faszát - ezt már csak a helyéről tudta felmutatni Hadházy Orbánnak

A képviselő a miniszterelnök beszéde közben akciózott, fideszes képviselők állították le.

Szerinte azonban nem ez volt az első eset, amikor Hadházy „magánakciójával” kellemetlen helyzetbe hozta az ellenzéket, sokan kritizálták már azért is, hogy a pártokkal nem egyeztetve vitt be és mutatott fel egy obszcén feliratú táblát a miniszterelnök egyik felszólalása alatt. 

Csak a Momentum

Egy másik ellenzéki politikus szerint egyedül a Momentum „akarja Ákost”, a többi párt inkább mást támogatna Tolna megye 1. számú választókörzetében. 

Hadházy nem tudta megnyerni a körzetet, 2022-ben másnak kéne próbálkoznia.

— véli az egyik ellenzéki párt prominense. 

2018 áprilisában egyébként a Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy István nyerte meg a szekszárdi központú választókörzetet, ahol Nagy 51,56 százalékot szerzett, míg az akkor még LMP-s társelnökként induló Hadházy 35,76 százalékot. Igaz, akkor még nem valósult meg a teljes ellenzéki összefogás: ugyan az MSZP-s Harangozó Tamás visszalépett Hadházy javára, de a a jobbikos Szabó Balázs elindult a választáson, őt a választópolgárok 9,36 százaléka támogatta. 

Hadházy: nem az indulásom a lényeg 

Az ügyben megkerestük a független képviselőt is, aki azt nyilatkozta, hogy számára jelenleg huszadrangú kérdés, hogy indul-e a következő választáson. 

Amíg tudok, addig szeretnék küzdeni a korrupció ellen. Sajnos régóta foglalkozom ezzel a problémával, de eddig túl sok következménye nem lett a feltárt ügyeknek. 

Hadházy Ákost arról is megkérdeztük, miért érezte fontosnak, hogy a választások után is véleményt mondjon Bíróról. Erről a képviselő azt mondta az Indexnek, hogy 2022-ben a lehető legjobb jelölteket kell megtalálnia az ellenzéknek, hogy sikerüljön leváltani a Fideszt. 

Ha szerintük én jó jelölt vagyok, akkor indulok, ha nem, azt is el tudom fogadni. 

— nyilatkozta Hadházy Ákos.

(Borítókép: Hadházy Ákos a Kunigunda utcai tüntetésen 2020. október 23-án. Fotó: Czerkl Gábor / Index)