Biztos, hogy fontos az állatvédelem

Nagy István agrárminiszter október elején nevezte ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá Ovádi Péter országgyűlési képviselőt, aki úgy véli, hogy a programnak széles társadalmi együttműködésen kell alapulnia.
Nemzeti állatvédelmi miniszteri biztost neveztek ki
Feladata felmérni az országos kóborállat-helyzetet és ismertetni a felelős állattartás szabályait.
A miniszteri biztos szerint fontos elem az ivartalanítási program folytatása, amelyre tavaly százmillió forintot fordított a kormány. Szigorú fellépést szorgalmaz továbbá azokkal a szaporítókkal szemben, akik a jogszabályokat és előírásokat figyelmen kívül hagyva, megfelelő tudás és a szükséges engedélyek nélkül szaporítják az állatokat.
Az országgyűlési képviselője elmondása szerint az Állatvédelmi Program fontos eleme, hogy a felelős állattartást már az iskolásokban kezdjék.
A gyepmesteri telepek működését is felül kell vizsgálni, és emlékeztetett: a kormány 2013-ban programot indított annak érdekében, hogy minden négy hónaposnál idősebb kutyát egyedi jelöléssel lássanak el az azonosíthatóság érdekében.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem
Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.
március 23., 19:41
- Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
március 23., 19:59
- Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél
Két napon belül ez a második mozdonytűz.
március 23., 18:35
- Mindeközben
Nosztalgikus fotókkal köszöntötte testvéreit Király Linda a születésnapjuk alkalmával
18 perce
- Címlapon
Továbbterjedhet a hepatitis A-járvány, volt, amikor a fagyasztott gyümölcs volt a bűnös
De megvannak a trükkök, hogy elkerüljük a betegséget.
4 órája
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat
A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.
március 23., 20:46
- Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét
Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.
március 23., 18:05
- Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.
március 23., 17:24
- Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”
A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.
március 23., 18:08
- Címlapon
Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot
A férfit megbilincselték, és előállították a körmendi rendőrkapitányságra.
24 perce
- Mindeközben
Freddie a szépségről: Hiba a külcsínre építkezni, mert az el fog múlni, és mindig jönnek fiatalabbak, vonzóbbak
5 órája
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő
Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.
március 23., 16:57
- Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok
A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.
március 23., 21:47
- Mindeközben
Ifj. Schobert Norbert gitárt ragadt és énekelni kezdte Elvis Presley egyik legismertebb dalát
6 órája
- Belföld
Földrengés volt Salgótarján közelében
A 2,1-es magnitúdójú rengést több helyen érezhették.
március 23., 21:23
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Belföld
Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén
Hatalmas medvemancsnyomot fotózott egy túrázó.
március 23., 16:41
- Belföld
Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt
A Tisza Párt elnöke kérdésében a miniszterelnök lányának szerepét firtatta.
március 23., 11:36
- Címlapon
Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek
A viharos széllökések sem kímélnek minket.
1 órája
- Belföld
Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát
A felvételt a Duna-Ipoly Nemzeti Park tette közé a közösségi oldalán.
március 23., 10:20
- Mindeközben
Titokban összeházasodott Henry Kettner és párja, gyönyörű helyen keltek egybe a szerelmesek
9 órája
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Belföld
Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket
A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.
március 23., 15:28
- Mindeközben
Ez az a videó, amit inkább nem akartunk látni: így bánnak a csomagjainkkal a reptereken
9 órája
- Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után
Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.
9 órája
- Belföld
Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten
Karácsony Gergely megfogalmazta, mi a cél.
március 23., 13:05
- Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren
Csoda, hogy túlélte.
március 23., 12:51
- Címlapon
Másfél millió, társkeresőre feltöltött privát kép került ki az internetre
Egy linken keresztül bárki hozzáférhetett a képekhez.
2 órája
- Belföld
Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn
Kisberk Szabolcs szerint állatkínzók állhatnak az eset mögött.
március 23., 14:33
- Belföld
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy férfit, aki három nőt molesztált Miskolcon
Az elkövetőnél fennállhat a bűnismétlés és a szökés veszélye.
március 23., 14:23