
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Három hét után kiengedték a kórházból Kuncze Gábort. A volt SZDSZ-elnök, a Horn-kormány belügyminisztere felesége kórházi látogatásán fertőződött meg, szeptember 27-én tudatta Facebook-oldalán, hogy koronavírusos. Kuncze Gábor most ismét közösségi oldalán jelentkezett a jó hírrel.
Három hét után kiengedtek az intenzív osztályról! Pontosabban elküldtek, mert az állapotom nem teszi szükségessé a további itteni kezelést. Köszönöm mindenkinek, aki a gyógyításomban részt vett! Örökre emlékezni fogok... És itt megállt a kezem: hogy fogok örökre emlékezni, amikor a vírus elleni zárt védőruha miatt senkit sem tudnék felismerni? Iványi Zsolt docens úr orvos kollégáinak még a nevét sem tudom. Csak azt láttam, hogy figyelnek, értékelnek, konzultálnak, vizitelnek, nézik a monitort, az összegyűjtött adatokat, aztán a kezelések nyomán jobban leszek. Köszönöm! (Én is néztem a monitort, azon tényleg jobban nézek ki.)
– fogalmazott az egykori elnök, hozzátéve, hogy az ápolószemélyzetnek forró öleléssel vagy kézszorítással tartozik, amiért gondját viselték.
Akikkel az ember igazán kapcsolatba kerül: az ápolószemélyzet. Ők bejönnek a kórterembe, beöltözve, hogy lényegében csak a szemük látszik. De az igen! Ha boldog, ha fáradt, ha egykedvű, ha jókedvű, ha szigorú, ha elégedetlen, minden ott van ezekben a szép, barátságos tekintetekben. Profizmussal, elhivatottsággal végzik a dolgukat, egy kiválóan megszervezett osztályon
– méltatta gyógyítóit Kuncze Gábor.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
tegnap, 20:34
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
tegnap, 18:28
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
tegnap, 15:34
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
tegnap, 06:00
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38