Orbán Viktor: Október 1-től kötelezővé teszik a lázmérést az iskolákban

2020.09.12. 10:48

Az egészségügy felkészült a koronavírus-járvány következő hullámának kezelésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Facebookra feltöltött videójában. A kormányfő, miután az operatív törzzsel az egészségügyi védekezést áttekintette, úgy fogalmazott,  „erős reggel” volt.

Megjegyezte, több mint tízezer szabad kórházi ágy van, ha romlana a helyzet, a lélegeztetőkészülékek pedig „rendben vannak”, a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre. Ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad, ha megfertőződik – hangsúlyozta Orbán Viktor.

orb
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A videóban beszámolt arról, hogy a szerdai kormányülésre készítettek elő jó néhány döntést. Szeretnék elérni, hogy azt a kevés szabályt, amelyet a maszkviselésre, a boltok látogatására, közlekedési eszközök használatára kidolgoztak, érvényesíteni is tudják.   Hangsúlyozta: tisztelettel kérik az embereket, hogy tartsák be ezeket a szabályokat, de ha nem tartják be, most már szankciók lesznek.

A kormányfő szerint az iskolákat tudják üzemeltetni – eddig három iskolát és tizenhat óvodát kellett bezárni –, a többi helyen az oktatás „többé-kevésbé megszokott rendben zajlik”.

Október elsejétől az iskolába belépéskor kötelező lesz a testhőmérséklet-mérés is.

A tesztek hatósági árasak lesznek, hogy pontosan hány forint, arról a szerdai kormányülésen döntenek. mondta. Az influenza elleni védőoltást, amit önkéntesen lehet kérni, ingyenessé teszik az egész országban. A miniszterelnök az operatív törzs ülése után a gazdasági kabinet tagjaival folytat megbeszélést, „mert a védekezés egyik célja, hogy mentsük az emberéletet, a másik pedig, hogy megvédjük Magyarország működőképességét“ – fogalmazott Orbán Viktor.