Orbán Viktor: Mindenkinek ingyenes lesz az influenzaoltás

2020.09.11. 08:10 Módosítva: 2020.09.11. 08:25

Az idősekre a legveszélyesebb a vírus, ezért most is felelősségteljesen kell vezetni az idősotthonokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! pénteki adásában. A kormányfő a Kamaraerdei úti idősotthonra vonatkozó konkrét kérdésre azt mondta, hogy az fővárosi fenntartású, ezért a védekezést vegye komolyan Karácsony Gergely, és ne írogasson levelet.

A járvány második hullámáról a kormányfő azt nyilatkozta, hogy a nemzeti konzultáció tétje az volt, hogy megtudják, milyen intézkedéseket hajlandóak az emberek elfogadni. Orbán Viktor úgy fogalmazott,

az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön. 

Tisztában van a jelenlegi bizonytalansággal, sokan attól tartanak, hogy megint olyan szigorú korlátozások következnek, mint tavasszal. A kormányfő kijelentette: kabinetje nem készül ilyenre, általános korlátozásra nem kell számítani.

Ha valahol egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor sem lesz bezárás.


A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem hogy megvédjük Magyarország működőképességét.

– fejtette ki. Kevés szabály lesz, de azok betartatását garantálni kell.

Orbán Viktor ismertetett néhány döntést is:

  • az idősotthonokat lezárják, ahogy a kórházakat is. A látogatási tilalomnak akár rendőri erővel is érvényt szereznek,
  • a kötelező maszkhasználatot szükség esetén kiterjesztik, a szabályszegőket  következetesen büntetni fogják,
  • a teszteket rövid időn belül hatósági árassá teszik,
  • minden önként jelentkező ingyen kap influenzaoltást,
  • és elrendelték az iskolákba való belépéskor a testhőmérséklet-mérést is.

Visegrádi négyek egyeztetése

Orbán Viktor a V4-ről azt mondta, hogy az együttműködés sikeres, ezért fenntartják.

Semmi okát nem látom, hogy egy lengyel vagy szlovák ne jöjjön be Magyarországra, ha ők is ugyanazt a védekezési rendszert használják. Ki tudunk alakítani négyen egy biztonságos szigetet Európában 

– közölte a miniszterelnök. 

Elmondta azt is, hogy szerda este felhívta őt Donald Trump, akivel számos ügyről egyeztettek, hiszen baráti viszonyban vannak az amerikai elnökkel.

amit csinál, az jó Közép-Európának. Személy szerint drukkolok is neki az elnökválasztáson.

Gazdaságélénkítés

A kormányfő a rádióinterjúban megerősítette, elkészült az új gazdaságélénkítő csomag, amelyről a következő napokban többször és több helyen fog beszélni. 

Mint mondta, jelenleg már többen dolgoznak, mint januárban. Eredményként értékelte azt is, hogy a márciusban katasztrofális helyzetbe került turizmus újraindításához a kormány pénzügyi segítséget nyújtott. A vidéki Magyarországon már működik a belföldi turizmus – mondta. Szerinte Budapesten más a helyzet, de ott rendelkezésre áll a Tarlós István volt főpolgármester által megtakarított 100 milliárdos összeg. Ebből kaphatnak majd a taxisok és az idegenforgalomban dolgozók is. 

Béremeléseket szeretnék, több munkavállalót szeretnék, és beruházásokat – ez irányba tettünk is lépéseket. Meggyőződésem, ha lesz az országban egy összefogásra utaló hangulat, akkor ez mind meg is valósulhat

– jelentette ki. Orbán Viktor elismerte, hogy a költségvetési hiány nem néz ki jól , de szerette volna elkerülni az ország teljes lebénulását. A magyar gazdaság iránti bizalom rendkívül erős, elsősorban itthon, ezért a családoknál otthon lévő megtakarításokat szeretnék mozgósítani. Végül közölte, a a gazdaságpolitikához szükséges források megvannak, és még teremtenek is újakat.