Lányát indítja a motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc helyéért a Fidesz

D MAR20150318007
2020.08.08. 11:33

A Népszava szombat reggel írta meg több forrása alapján, hogy a Fidesz Koncz Zsófiát, a motorbalesetben július 10-én meghalt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja el a megüresedett képviselői helyért az október 11-i időközi választáson.

A lap még úgy tudta, augusztus 20. után tervezi ezt bejelenteni a kormánypárt, de néhány órával később, feltehetően éppen a cikk miatt, a Fidesz-KDNP végül rövid közleményben erősítette meg a hírt. Az MTI-ben is megjelent közlemény egyébként nem említi, hogy a jelölt a meghalt képviselő lánya.

A Népszava megjegyzi, hogy a Fidesznek rendkívül fontos a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében tartandó időközi választás, mert ennek eredményétől függ, hogy sikerül-e megőrizniük a kétharmados többséget.

Koncz Zsófia neve az országos politikában akkor vált ismertté, amikor 2015-ben, a Fidelitas alelnökeként Böröcz László elnökkel közösen vezették elő a provokátorfigyelőnek elnevezett ötlettel: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Ez nemcsak az ellenzéknek, de a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak sem tetszett, a jogsértőnek minősített kezdeményezés végül nem valósult meg. Később Koncz Zsófia a washingtoni nagykövetségen dolgozott külpolitikai munkatársként.

(Borítókép: Koncz Zsófia a Fidelitas országos alelnökeként a Provokátorok a március 15-i ünnepségen címmel tartott sajtótájékoztatón az Országgyűlés Irodaházában Budapesten 2015. március 18-án. Fotó: Marjai János/MTI)