Kora délelőtt óta viharok tomboltak Borsodban, kiöntött a Szinva patak Miskolcon

2020.06.26. 12:46 Módosítva: 2020.06.26. 19:22

Borsod megye északnyugati részén szinte egy helyben tombolt a zivatar péntek kora délelőttől szinte estig, emiatt volt, ahol villámárvíz alakult, több helyen viharkárokról számoltak be a környéken, Miskolcon pedig kiöntött a Szinva-patak  – közölte az Időkép.hu

A reggeli órák elszórt zivatarjai után Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén fél 10 körül alakult ki egy zivatar, ami azóta is szinte ugyanazon a területen tombol.

A Bükk északi lábánál kialakult cella észak-északkelet felé mozog, de a Bükk lábánál folyamatos az utánpótlás – írja az Időkép. 

Egy helyszínen lévő olvasónk azt írja, náluk már áram sincs, és az egész kertjükben áll a víz. „Nagyon durva eső volt, volt háromszor jégeső, dörgés, szélvihar, és úgy néz ki, jön még” – számolt be egy Kazincbarcika közeli faluból.  

Villámárvíz

Délután fél 3-kor számolt be az Időkép arról, hogy a tartós felhőszakadás következtében villámárvíz alakult ki Felsőkelecsényben. A vízelvezető árkok megteltek, helyenként az úton folyt a sáros víz, amire néhol hordalékot is lerakott.

Kiöntött a Szinva patak

Fél hatkor az Időkép arról számolt be, hogy a heves esőzések miatt Miskolcon megtelt a Szinva patak medre, és kiöntött. 

szinva1
Fotó: Időkép.hu

Azt írják, a környező települések szintén úsznak a nagy mennyiségű csapadéktól, a csatornák nem bírják elvezetni az esővizet.

Mezőkövesd: "katasztrofális árvíz"

Egyik olvasónk Mezőkövesdről küldött videókat arról, hogy mennyire elöntötte a várost a víz. Azt írta, több mint 100 mm eső esett le fél óra alatt, úszik a város. A belvárosban volt, ahol egy méter magasan állt a víz. 

De miért?

A jelenség hátterében az Időkép szakértői szerint az áll, hogy délkelet felől a talajhoz közeli rétegekben meleg, nedvesebb légtömeg áramlik a Sajó völgyébe, majd ott a domborzat hatására ez a nedves légtömeg emelkedésre kényszerül, így kialakul a zivatarfelhő, ami a magasabb rétegekben uralkodó délnyugatias áramlás hatására észak-északkelet felé mozdul el.

A cella északi része egy idő után elgyengül, mivel a benne lévő nedvesség nagy része kihullik, viszont a cella déli része folyamatosan újjá tud születni az alacsonyabb rétegekben délkelet felől folyamatosan beáramló meleg, nedves légtömegek hatására, amik nagyjából mindig ugyanott kényszerülnek a felemelkedésre. Emiatt kis területen nagy mennyiségű csapadék tud lehullani,

így a térségben megnő a villámárvízek kialakulásának a veszélye.

Kidőlt fák, ingatlanokba befolyt víz

A tűzoltóknak bőven adott munkát az erős széllel kísért zivatar az ország északkeleti részén, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és valamivel kisebb mértékben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Csobádnál a 3-as főútra, Vizsoly közelében a Vilmány felé vezető útra dőlt fa, a 41-es főút Rohod és Apagy közötti szakaszán pedig letört ágak estek az úttestre - közölte a katasztrófavédelem péntek kora este. 

Miskolcon is jó néhány riasztást kaptak hasonló káresetek miatt a város hivatásos tűzoltói. Gyulaházán, a Munkás utcában egy lakóház tetőszerkezetét bontotta meg a szél. Több helyen, így például Miskolcon, Mezőkövesden, Bodroghalmon, Encsen, Nyírteleken és Szabolcsbákán kertekbe, lakóházakba, pincékbe és más helyiségekbe befolyt víz eltávolításához is kérték a tűzoltók segítségét, 37-es főúton.

Sátoraljaújhely belterületén pedig a hirtelen lehullott eső miatt elöntött a víz egy vasúti aluljárót, ott elterelik a forgalmat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

39 perce

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

2 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

14 perce

  • Címlapon
Emelkedés jön az üzemanyagárakban, érdemes még a hétvége előtt tankolni

Emelkedés jön az üzemanyagárakban, érdemes még a hétvége előtt tankolni

A benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni.

27 perce

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli  állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

5 órája

  • Belföld
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

3 perce

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38