Gulyás: Ha Tarlós lenne a főpolgármester, egy év múlva kész lenne a Lánchíd

IMG 2749
2020.06.18. 10:30

Megszűnt a veszélyhelyzet, 98 nap után véget ért a rendkívüli jogrend, és járványügyi készültség lépett a helyébe hat hónapra, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, amin hónapok óta először az újságírók is élőben kérdezhettek.

Gulyás előbb köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak, az operatív törzsnek, a kormányban dolgozóknak, a tanároknak és a lakosoknak. „Nemzeti egység” jött létre Gulyás szerint. Remélik, hogy nem tér vissza a vírus, de reális egy második hullám veszélye. Szerintük továbbra is csökkenni fog az aktív fertőzöttek száma, de a virológusok szerint ha lesz második hullám, az szeptember-októberben lehet, mert a nyári meleg biztosan lassítja a vírus terjedését, mondta a miniszter.

Gulyás szerint a járványügyi készültségben csak az indokolt védelmi intézkedéseket kell továbbra is fenntartani, így például a maszkhasználatot, tette hozzá a miniszter. Ezekről a kormány szerdán döntött. Csak a zenés és táncos eseményekre vonatkozik az 500 fős korlát augusztus 15-ig. Emellett az uniós országokból és Szerbiából érkezőknek is megnyíltak a magyar határok, ismételte el a kormányzati döntéseket.

A kormány a gazdasági helyzetről is tárgyalt. 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyének megőrzését segítette a kormány Gulyás szerint. A vírus a kormánynak 1200-2000 milliárd forint kiesést okozott.

Kicsinyes viták a Lánchídról, grandiózus tűzijáték 

Gulyás Gergelyt a legtöbben a Lánchíd felújításáról kérdezték a kétórás kormányinfó alatt.

A kormány is unja a kicsinyes vitákat a Lánchíd felújításáról, válaszolta az első kérdésre Gulyás. Szerinte Karácsony jó gazdasági helyzetben vette át a fővárost, 180 milliárd forint állt rendelkezésére állampapírban.

A kormány 6+1 milliárd forintot biztosít a fővárosnak a Lánchíd felújítására, mint arról még Tarlóssal megállapodtak október előtt. A felújításban azonban Gulyás szerint nem történt semmi előrelépés az elmúlt nyolc hónapban. „Nem látom, hogy mi az oka”, hogy miért nem indul a Lánchíd felújítása, fogalmazott a miniszter.

Nem látjuk, hogy a főváros politikai vitát akar a Lánchídból, vagy fel akarja újítani. Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor a felújítás már menne, és egy év múlva kész lenne

– tette hozzá. A korábbi fővárosi önkormányzat időben tervezte meg a hídfelújítást a miniszter szerint. Akkor kell felújítani egy hidat, ha arra eljön az idő. Minden késedelem jelentősen megdrágítja a felújítást és a beruházást, minden héttel és hónappal drágább lesz a felújítás. Most kell felújítani, az anyagi források megvannak, mondta Gulyás. A híd fenntartása a főváros feladata.

A Lánchíddal kapcsolatban az augusztus 20-i tűzijátékról is sokat kérdezték a minisztert. Gulyás szerint nincs értelme aláírást gyűjteni, hogy a tűzijátékra szánt pénz a Lánchíd felújítására menjen. Egyrészt a virológusok döntenek majd róla, hogy meg lehet-e tartani a rendezvénysorozatot, másrészt a kiadást nem lehet önmagában nézni, hiszen komoly segítség ez a turizmusnak. A GDP 12 százalékát pedig a turizmus adja. 

Gulyás röviden arról is beszélt, hogy a Fidesz Karácsony Gergelyt photoshoppolta Szálasi fotójára. Ez „nem helyes” a miniszter szerint, és hibázott az oldal szerkesztője, ezért indokolt elnézést kérnie, ugyanakkor a baloldal évek óta kettős mércét folytat. Gulyás nem emlékszik rá, hogy az elmúlt években felszólalt volna bármelyik baloldali politikus, amikor különböző náci vezetőkhöz hasonlították Orbánt vagy a Fidesz többi vezető politikusát, így Karácsony Gergely is csöndben maradt, amikor az egyik heti lapban Hitler-bajusszal ábrázolták a miniszterelnököt.

Rövid válaszok

  • Gulyás egyetért azzal, hogy a katás adózást érdemes áttekinteni, de a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány egyelőre nem akart egy sikeres adózási nemen változtatni. 
  • A kormány július 20-tól mehet szabadságra, augusztus 20-ig van idejük, de Gulyás nem tudja, ő maga hol fog nyaralni, ugyanakkor arra biztat mindenkit, hogy belföldön nyaraljanak. Ha külföldre menne nyaralni, arról majd beszámol, ígérte. De nem akarja azt a hangulatot kelteni, hogy ha valaki külföldre megy nyaralni, az hibát követ el. Ha a MÁV-vonatritkítások hátrányt jelentenek majd, akkor lehet őket korrigálni.
  • Abban Gulyás egyetért abban a fővárossal, hogy a városligeti Churchill-szobor összefirkálása elfogadhatatlan. „Választani kell a Churchill-szobor és a Black Lives Matter között”, vagy ez, vagy az, mondta röviden Gulyás.
  • A gyöngyöspatai szegregációs per jogerős ítéletével már nem tud mit kezdeni a kormány, mondta Gulyás, de törvényt módosítanak, hogy a jövőben hasonló esetekben csak oktatásban lehessen megítélni a kártérítést, dolgoznak a javaslat előkészítésén. Még nem érkezett meg Gyöngyöspatára a bíróság jogerős ítélete alapján a kártérítés, de Gulyás megígérte, hogy a magyar állam végre fogja hajtani az ítéletet. „Látványos lesz a településen, ha megérkezik a pénz” – mondta Gulyás.
  • Több, folyamatban lévő vizsgálat van a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban, a magyar bíróság mondja ki a végső szót. A pillanatnyi hatósági vizsgálatok a fővárost találták felelősnek, mondta a miniszter.
  • Helyes intézkedés volt, hogy Szeviép-ügyben teljes körű vizsgálat indult, mondta Gulyás, szerinte fontos, hogy a bíróság pártatlan maradjon. Hogy történt-e bűncselekmény a Szeviép-ügyen, a bírósági vizsgálat és az ügyészségi nyomozás dönti el.
  • „Mi nem fogunk rezsidíjat emelni”, jelentette ki egy kérdésre. 
  • Mindenki mindig vásárolhat mostantól, a vásárlási sávokat eltörölték, de maszkot mindenki vegyen fel.
  • A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok (például személyi vagy jogosítvány) mától a következő hat hónapban még érvényesek lesznek. 

Gulyást az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletéről is kérdezték, miszerint a civiltörvény sérti az EU-s jogot. A miniszter arról beszélt, eddig is tiszteletben tartották a bírósági ítéletet, ezután is így fognak tenni.

Az ítélet nem volt meglepetés, fűzte hozzá, de még bővebbet nem tudott mondani, mert nem sokkal a kormányinfó előtt lett nyilvános a bírósági döntés. Tanulmányozni fogják a végzést, és utána fognak állást foglalni.

Tüntetést szerveznek vasárnapra a diákok az SZFE elé, mert féltik az egyetem autonómiáját. A törvényjavaslat Gulyás szerint garantálja, hogy az eddigieknél nagyobb lesz az egyetem autonómiája, és ez pont hogy megszünteti az állami befolyást. Az egyetemi átalakítások kísérleti jellegűek, ebből levonják a következtetéseket. Azok a felsorolási intézmények jól járnak Gulyás szerint, amelyek bekerülnek az átalakításokba, mert például könnyebben tudnak forrásokhoz jutni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium terjesztette elő azokat az egyetemeket, amik alapítványi kézbe kerülnek.

Randevú a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a menekültek

Jobb lenne, ha az MTÜ közvetlen információkat adna az újságíróknak, próbál majd randevút szervezni, erősítette meg Gulyás az RTL Klub kérdésére, akik hetek óta próbálnak információt szerezni a hotelek felújításához biztosított Kisfaludy-pályázatról. Jó időben, jó célt szolgált Gulyás szerint a pályázat, amit 37 milliárd forint értékben írtak ki. A legtöbb pályázó Veszprém és Somogy megyéből érkezett, és minden szoba felújításához mintegy 1 millió forint jutott. Nem tud konkrét információkat adni Garancsi, Hernádi és Csányi több milliárd forintos pályázati támogatással épülő tihanyi szállodájáról.

Dobrev Klára arcátlanságban próbál versenyezni a saját férjével, mondta a DK politikusának két nappal ezelőtti Facebook-posztjáról, aki számonkérte a kormánytól, hogy miért nem szervez politikai megemlékezést Nagy Imre kivégzésének évfordulójára.

800 menekült van Magyarország területén, akik megkapták a menekültstátuszt. Hogy a követségeken eddig hányan nyújtották be a kérelmüket, nincs információja Gulyásnak. Több mint 1200 menekült próbált bejutni az országba a rendőrség honlapja szerint. Ez két ok miatt lehet Gulyás szerint: a járvány miatt bevezetett ideiglenes határzárakat elkezdték az elmúlt heteken feloldani, és még nem látni, Afrikában mekkora pusztítást okoz a koronavírus.

65 év feletti orvosok részt vehetnek a munkában 

Éjféltől mindenki szabadon utazhat, így a kormányhivatali dolgozók is, visszaáll a normális rend, válaszolta Gulyás az Index kérdésére. A kormány arról is döntött szerdán, hogy

a 65 év feletti orvosok foglalkoztatásához nem kell külön engedély, részt vehetnek a kórházi munkában.

A többi egészségügyi dolgozóról, akik 65 év felett vannak, még nem döntött a kormány, csak az orvosokról.

A járvány alatt elmaradt nem életmentő műtétekhez most adnak többletpénzt, de arról Gulyásnak két hét múlva lesz pontosabb információja, mennyi ilyen műtét maradt el, és mennyi pénz kell ezekre.

Gulyás elismételte, hogy 500 fő felett nem lehet zenés-táncos rendezvényt tartani augusztus 15-ig. Ezt időről időre felülvizsgálják, tette hozzá Gulyás. Azért kellett meghúzni az augusztus 15-ét már korábban, mert a fesztiválszervezőknek szükségük volt hivatalos kormányzati döntésre, hogy rendezni tudják a szerződéseiket. 

Színházban, moziban se kell maszkot viselni,

csak a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, erősítette meg Gulyás az Index kérdésére.

A magyar orvostudomány eredményei nemzetközi szinten is jelentősek, adjuk meg a lehetőséget nekik Gulyás szerint, hogy ők fejleszthessék ki a koronavírus elleni vakcinát. Ha a világban járnak hamarabb sikerrel, akkor igyekszünk majd tőlük vásárolni vakcinát. A világ sok pontján vannak ígéretes fejlesztések, de arról nem tudnak, hogy valahol sikerrel jártak volna már. Ha feltalálják a vakcinát, akkor virológusokkal és orvosokkal egyeztetnek arról, kötelező legyen-e esetleg a beadása.

A kormány készül arra, hogy szeptemberben-októberben visszajön a járvány. Gulyás a digitális oktatást amúgy is preferálja, egy évvel később már kiépült rendszer lett volna amúgy is erre az országban, de így ezt most ki tudták élesben próbálni. Gulyás azt reméli, hogy nem lesz szükség ősszel az iskolák bezárására.

A kórházak is felkészültek a második hullámra Gulyás szerint. Van annyi lélegeztetőgépünk, hogy még a legtragikusabb helyzetben is mindenkinek jut, mondta a miniszter. A kórházparancsnoki rendszernek köszönhetően ma sokkal több információja van a kormánynak a kórházak működéséről, mint korábban. A járvány Gulyás szerint lehetőséget ad, hogy felülvizsgálják az egészségügyi ellátórendszert, mert rosszul vannak elosztva az aktív és a rehabilitációs ágyak, és nagyok a területi eltérések.

Az egészségüggyel a nyáron foglalkozni kell,

tette hozzá Gulyás. A Szent János Kórház felújításával csúszásban vannak, ismerte el Gulyás. Vannak olyan állami szervek, amik lassabban működnek, mint amennyire kellene, indokolta a csúszást. Arra nem válaszolt a miniszter, pontosan kik ezek az állami szervek.

15-20 ezer forintba kerül egy koronavírusteszt a közegészségügyben, így hobbiszerűen nem javasolja Gulyás, hogy valaki tesztet végeztessen. Ha valaki orvosi indok nélkül szeretné tesztelni magát, azt csak fizetős, magánintézményben lehetséges a jövőben is.

Háromezer honvédségi hely, kilencezer közmunkás 

A honvédség ezer munkahelyet hirdet meg szeptember elsejétől, ezután még kétezret: így háromezer hely nyílik meg, de a kormány sem gondolja úgy, hogy ez megoldaná a vírus okozta munkanélküliségi problémát. Emellett 8-9 ezer ember jelentkezett közmunkásnak. 

„Maximálisan indokoltnak tartja” Gulyás, hogy Müller Cecília állami kitüntetést kapjon, ez egy „vitán kívüli” téma.

Sok városban lesz több milliárd forintos kormányzati támogatás, ilyen a Modern Városok Program is, így Gulyás szerint nem egyedülálló Debrecen, ami 3 év alatt 29 milliárd forintot kap az államtól.

A kormány nyitott arra a tárgyalásra, hogy a Balaton-parti strandok ingyenesek legyenek.

(Borítókép: Biró Marianna / Index)