Visszaállt az év eleji autóforgalom az országban

DSC 8961
2020.06.09. 09:39
Gyors ütemben áll vissza az autóforgalom a járványüzemmódról az országban. A közösségi közlekedést is kezdik használni, a gyaloglás azonban még kevésbé népszerű. A fővárosi autós félénkebb az országos átlagnál, a belvárosi ingyenparkolók viszont csurig vannak, környékükön négyszeres is lehet a forgalom. Összefoglaltuk a mobilitási trendek változását a járvány kirobbanása óta eltelt időben.

A járvány kirobbanásakor, a kijárási korlátozások bevezetése idején óriásit esett a forgalom minden szinten Magyarországon. 60-70 százalékkal kevesebb volt az autó az utakon, 70-80 százalékkal kevesebb utas a közösségi közlekedési járatokon, és mintegy 70 százalékkal kevesebben gyalogoltak. Az azóta eltelt időben folyamatosan nőtt az aktivitás, az autós forgalom országos átlaga például már elérte az év eleji szintet.

Budapesten a korlátozások elhúzódása miatt lassabban áll vissza, de szintén folyamatosan növekszik az összforgalom, a belső kerületek kis utcái viszont a fizetős parkolás eltörlésének köszönhetően több helyen is a korábbi forgalom négyszeresét kapták a nyakukba. Nézzük részletesen:

Autózás és gyaloglás országosan

Az első ábrán az látható, hogy a normál januári-februári időszak után március közepén hogyan zuhant össze országos szinten a gyalogos és az autós forgalom, valamint az, hogy április elejétől hogyan kezdett újra a korábbi arányok felé indulni. Mint jól kirajzolódik, az autósok gyorsabban vették fel a ritmust, és gyakorlatilag visszaállt a január eleji szintre, a gyaloglások azonban még nagyon elmaradnak a februári arányoktól is, annak ellenére, hogy az idő sokkal kedvezőbb lett.

Autózás országosan és Budapesten

A második ábra azt mutatja, hogy Budapesten az autósok többen tették le a járművüket az országos átlagnál, a különbség a kijárási korlátozások elhúzódása miatt szignifikánsabb.

Autózás és a közösségi közlekedés Budapesten

A harmadik ábrán az látható, hogyan zuhant be az autós közlekedés és a közösségi közlekedés kihasználtsága a járvány első napjaiban, és azóta hogyan próbál visszaállni normális szintre – egymáshoz viszonyítva. Az ábrából kiderül, hogy lassan, de biztosan a tömegközlekedést is hasonló módon elkezdik használni Budapesten, mint az autókat.

A népszerű útvonalkereső applikáció, a Waze valós idejű adatai is azt támasztják alá, hogy a budapesti összforgalom jelentősen növekedett az elmúlt hetekben. Konkrétan majdnem a kétszeresére ugrott a kijárási korlátozások első, kis forgalmú napjai óta (a növekedés látszik a lenti grafikonból), és így a teljes fővárosban már eléri az ilyenkor szokásos sűrűség 71 százalékát.

A Waze heti bontású forgalmi kimutatása az alkalmazást használók körében
A Waze heti bontású forgalmi kimutatása az alkalmazást használók körében

A belvárosi kerületekben azonban jóval nagyobb a forgalom a budapesti átlagnál, mint ahogyan a TomTom autós navigációs eszközöket forgalmazó cég két térképén ez jól látszik is. Az első az elmúlt két hónap (2020. 05. 18–22. és 2020. 03. 23–27.) forgalomnövekedését mutatja (az idei májusi forgalom az idei márciushoz képest), azaz a forgalom ébredését a kijárási korlátozások bénultságából.

A 100 százalék jelenti a 2020. márciusi forgalmat, ehhez képest ha májusban csökkent a forgalom, akkor kék színt kapott, stagnálás és mérsékelt változás esetén zöld színt használtak, míg a narancs és piros szín árnyalatai mutatják, ahol növekedett a forgalom. Eszerint márciushoz képest májusra erőteljesen növekedett a forgalom városszerte. Két kivételt érdemes megfigyelni, a Nagykörút és a Hungária körút egy szakaszát. Az előbbire nagyon egyszerű a magyarázat: a biciklisávval kettőről egy sávra csökkent a Nagykörút kapacitása az Üllői és Váci út között, így itt csökkenés tapasztalható a forgalomban. 

Beütött az ingyenparkolás, csurig a belváros

Az is jól kivehető, hogy a főutakon, rakpartokon nem vagy alig nőtt a forgalom, a belső kerületek kis utcáiban viszont (főleg Lipótvárosban, Újlipótvárosban és Erzsébetvárosban) van, ahol extrém módon, négyszeresére nőtt az áthaladó autók száma. Ez nagy valószínűséggel amiatt van, hogy ingyenes a parkolás, így nagyon sokan járnak be kocsival, a parkolóhelyek száma viszont véges, ezért sokan csak köröznek az utcákon parkolót keresve.

A másik ábra azt mutatja, hogy milyen a jelenlegi forgalom a tavaly ilyenkor (2020. 05. 18–22. és 2019. 05. 20–24.) tapasztalthoz képest. A 100 százalék jelenti a 2019-es forgalmat, ehhez képest ha 2020-ban csökkent a forgalom, akkor kék színt kapott, ha kb. ugyanaz volt a forgalom, akkor zöld színt, míg a narancs és piros szín mutatja, ahol növekedett a forgalom.

Érdemes megfigyelni, hogy az összes főbb útvonal kisebb forgalmat bonyolított 2020-ban, kivéve azokat az alacsonyabb rendű utcákat, ahol a parkolófunkció dominálhat, ezekben jelentősen nőtt a forgalom. Az éves összehasonlítás is gyakorlatilag azt mutatja, hogy az ingyenes parkolási lehetőség nagyobb forgalmat indukált a kis utcákban, az összforgalom azonban még nem éri el a szokásos mértéket.

(Borítókép: Autók a Róbert Károly körúton 2020 március 16-án - fotó: Bődey János / Index)