Letartóztatták a Deák téri késeléssel gyanúsított fiatalokat

2020.05.24. 14:35 Módosítva: 2020.05.24. 15:00

Egy hónapra letartóztatták azt a három férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a pénteki Deák téri késelésben, írja a Fővárosi Főügyészség közleményében. 

A gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgott, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette, írja az ügyészség közleményében.

A Bors információi szerint nemcsak az elkövető, hanem az egyik áldozat is a születésnapját ünnepelte péntek hajnalban, amikor kettejük társasága összevitatkozott valamin a Deák téren, majd Cs. Krisztián kést rántott.

Az egyik áldozat, a 16 éves M. László a születésnapját ünnepelte, az ő társaságában volt a másik áldozat, a 21 éves K. Gergely. A Bors rokonok és barátok elmondása alapján azt írja, hogy László családjának nem csak a fiú elvesztését kell feldolgoznia, két hete egy másik tragédia is érte őket, ugyanis meghalt a fiatalember édesanyja. A Blikk szerint László édesapja már régebben meghalt, az anya halála óta a nagymamánál éltek a húgával. 

A másik áldozat, a 21 éves Gergely múlt héten érettségizett. A fiú az egyik testvérével érkezett a tragikus szülinapra, így ő is láthatta bátyja haláltusáját. Gergely imádta a focit, nagy Újpest szurkoló volt. Garázdaság miatt többször felelősségre vonták már.

A Blikk úgy tudja, hogy a 18. születésnapját ünneplő elkövető, Cs. Krisztián intézetben élt. A társaságában lévők a vitát követően ütötték-verték a földön fekvő fiúkat, fejbe és hasba rugdosták őket. Miután Krisztián halálra késelte a két fiatalt, a társaság elmenekült. A kést a Paulay Ede utcában, az elkövetőt a Nyugati téren találták meg a rendőrök.

A rendőrség péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a verekedésben tízen vettek részt, 90 százalékuknak van rendőrségi múltja, így az elkövetőnek is, főleg kábítószerrel való visszaélés és garázdaság jellegű cselekményekben. A résztvevők 16 és 23 év közötti férfiak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport