Deák téri késelés: az egyik áldozat is a születésnapját ünnepelte

2020.05.23. 10:20

A Bors információi szerint nem csak az elkövető, hanem az egyik áldozat is a születésnapját ünnepelte péntek hajnalban, amikor kettejük társasága összevitatkozott valamin a Deák téren, majd Cs. Krisztián kést rántott.

Az egyik áldozat, a 16 éves M. László a születésnapját ünnepelte, az ő társaságában volt a másik áldozat, a 21 éves K. Gergely. A Bors rokonok és barátok elmondása alapján azt írja, hogy László családjának nem csak a fiú elvesztését kell feldolgoznia, két hete egy másik tragédia is érte őket, ugyanis meghalt a fiatalember édesanyja. A Blikk szerint László édesapja már régebben meghalt, az anya halála óta a nagymamánál éltek a húgával.

A másik áldozat, a 21 éves Gergely múlt héten érettségizett. A fiú az egyik testvérével érkezett a tragikus szülinapra, így ő is láthatta bátyja haláltusáját. Gergely imádta a focit, nagy Újpest szurkoló volt. Garázdaság miatt többször felelősségre vonták már.

A Blikk úgy tudja, hogy a 18. születésnapját ünneplő elkövető, Cs. Krisztián intézetben élt. A társaságában lévők a vitát követően ütötték-verték a földön fekvő fiúkat, fejbe és hasba rugdosták őket. Miután Krisztián halálra késelte a két fiatalt, a társaság elmenekült. A kést a Paulay Ede utcában, az elkövetőt a Nyugati téren találták meg a rendőrök.

A rendőrség péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a verekedésben tízen vettek részt, 90 százalékuknak van rendőrségi múltja, így az elkövetőnek is, főleg kábítószerrel visszaélés és garázdaság jellegű cselekményekben. A résztvevők 16 és 23 év közötti férfiak. A letartóztatott gyanúsított két társát felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják. A helyszínen tartózkodott három lány is, az ő szerepük kimerült abban, hogy megpróbálták szétválasztani az ellentáborokat. Jelenleg a nyomozók a kamerafelvételek és a tanúvallomások alapján próbálják kideríteni, kinek mi volt a szerepe a késeléssé fajult verekedésben.

Frissítés 15:25-kor: A Fővárosi Főügyészség közleményben jelentette be, hogy indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a három férfi letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a 18 éves Cs. Krisztián a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, őt több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Az egyik földön fekvő sértettet egy 19 éves férfi többször megrúgott, miközben egy másik 19 éves férfi támogatólag volt jelen, J. Dánielt és J. Marcellt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az előzetes letartóztatásukról a nyomozási bíró várhatóan vasárnap dönt.

Frissítés 17:15-kor:  24.hu információi   szerint beismerő vallomást tett Cs. Krisztián, akit a rendőrség nem sokkal a késelés után elfogott, őrizetbe vett, és indítványozta letartóztatását. A lap azt is írja, hogy a szintén őrizetbe vett J. Dániel és J. Marcell pedig ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során. A rendőrség összesen kilenc embert állított elő eddig.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport