Nem követett el bűncselekményt a rémhírterjesztésért előállított 64 éves férfi
Megszűnt az őrizetbe vétele és már nem gyanúsított többé az a 64 éves szerencsi férfi, akit rémhírterjesztés miatt állítottak elő a szerencsi rendőrök kedden, miután április 28-án közzétett egy bejegyzést a Facebookon. Ebben többek között leírta azt is, hogy az ország vezetése szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését, amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet.
Egy 64 éves férfit fogott el a rendőrség rémhírterjesztés miatt
Olyat posztolt, amit nem kellett volna.
A 444.hu megkeresésére az ügyészség azt válaszolta, hogy a férfi a gyanúsítás közlésével és az őrizetbe vétellel szemben is panaszt tett, és ennek az ügyészség helyt adott. A nyomozás vizsgálati szakaszból felderítési szakaszba került.
Az ügyészség álláspontja szerint a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel a bűncselekmény megvalósulásához az elkövetőnek valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni. Az inkriminált Facebook-bejegyzés pedig ilyet nem tartalmaz.
Az ügyészség szerint a bejegyzés egy feltételezett állapotot elemez, ezért csak „feltételezésnek minősíthető, amely kizárja a bűncselekmény megvalósulását és amely nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására”, írják.
Éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
4 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
1 órája
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
3 órája
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
6 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
51 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
9 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
2 órája
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58