Elkezdte osztani a főváros és a BKK a kötelezővé tett maszkokat

2020.04.22. 14:30

Karácsony Gergely főpolgármester szerint indokolt a szigorítás Budapesten, ezért elrendelte, hogy a BKK járataira csak valamilyen arcot eltakaró kendővel, sállal vagy maszkkal lehet felszállni április 27-től, derült ki szűk egy hete. Ezt kiterjesztve Karácsony április 21-én, kedden azt is bejelentette, hogy a maszk – vagy valamilyen szájat eltakaró eszköz – használata a tömegközlekedésen túl kötelező lesz április 27-től a főváros valamennyi kereskedelmi egységében, üzletekben, élelmiszerboltokban, piacokon, továbbá taxik igénybevételekor is.

A BKK rögtön közölte, hogy az új szabály életbe lépését megelőzően és annak első hetében több forgalmas csomóponton osztanak majd egészségügyi maszkokat a BKK munkatársai. Ma pedig ezt közleményben pontosították is. Azt írják, a Budapesti Közlekedési Központ és a főpolgármesteri hivatal mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóközönségnek és a fővárosban közlekedőknek a következő napokban.

Budapest tíz forgalmas csomópontján, hetente többször, reggel 7:00 és 9:00 között összesen 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen.

A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, majd később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak. Az alábbi helyszíneken osztanak maszkot a következő napokban:

  • Batthyány tér M – metróbejárat
  • Deák Ferenc tér M – M3-as metróbejárat
  • Kelenföld vasútállomás M – Őrmezői oldal, a metró mozgólépcső előtt
  • Keleti pályaudvar – 7-es busz peron, a belváros felé
  • Kőbánya-Kispest M – metrópótló peron, buszvégállomás
  • Nagyvárad tér M – metróbejárat
  • Nyugati pályaudvar – 4-es és 6-os villamos Nagykörút felőli metróbejárat
  • Örs vezér tere M – metróbejárat
  • Széll Kálmán tér M – metróbejárat
  • Újpest Központ M – metróbejárat

Ma reggel Karácsony Gergely is osztott maszkokat egy megállóban, majd délelőtt a főpolgármesteri hivatalból Budapest főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet is kiállt munkatársával maszkokat osztani a járókelőknek, ám fotós kollégánk beszámolója szerint ez ebben az idősávban – amiben egyébként is korlátozások vannak például a boltokban – viszonylag kis hatékonysággal tudott működni, lévén, hogy szinte senki sem volt az utcákon.

A BKK a közleményében még hozzáteszi, a környező európai fővárosok közül Bécsben és Prágában már korábban bevezették a közösségi közlekedési eszközökön való maszkviselést a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében. Budapesten továbbra is naponta fertőtlenítik és takarítják a járművek minden közösen használt felületét – beleértve a leszállásjelző gombokat, a kapaszkodókat, az ülőfelületeket, az ablaknyitókat – és a járművezetői állást is.