Újabb négy halottja van Magyarországon a koronavírus-járványnak

2020.04.06. 06:36

Újabb 11 fertőzöttel 744-re emelkedett hazánkban azok száma, akik igazoltan koronavírus-fertőzöttek lettek. A népegészségügyi központ hétfő reggel közölt adatai szerint a járványnak újabb 4 halottja van. A halottak száma 38-ra nőtt. Eddig 67-en épültek fel a betegségből.

Az elhunytak 61 és 94 év közötti, krónikus beteg emberek voltak, közülük hárman férfiak, egy pedig nő.

Az operatív törzs figyelmeztetett ugyanakkor, hogy „a beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek”. Ezért továbbra is fontos, hogy csak az hagyja el az otthonát, akinek halaszthatatlan dolga van.

A fertőzés területi adataiból az látszik, hogy a vírus Magyarországon továbbra is a fővárosban és Pest megyében van jelen legintenzívebben. A fertőzöttek több mint 40 százaléka budapesti, a Pest megyeiekkel együtt ez az arány meghaladja a 60 százalékot (miközben a fővárosban csak a lakosság nagyjából 18 százaléka, Pest megyében 13 százaléka él). Az is látszik, hogy a járvány eddig a nyugati országrészben jelent meg erősebben, a keleti megyék közül csak Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van jelentősebb mennyiségű igazolt fertőzött.

A koronavírus-járvány március 4-i magyarországi megjelenése után a kormány március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett, azon a napon, amikor a WHO is világjárvánnyá nyilvánította az új betegséget.

Március 16-án lezárták itthon a határokat, betiltották a rendezvényeket, bezártak a mozik és szórakozóhelyek, korlátozták az üzletek 15 óra utáni nyitva tartását.

A járvány megakadályozása érdekében március 28-tól április 11-ig kijárási korlátozást vezetett be a kormány: ennek értelmében csak munkavégzés és az alapvető szükségletek kielégítése miatt hagyhatják el az emberek otthonaikat. A 65 évnél idősebbek csak 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, drogériákat, ekkor mások nem is léphetnek be a dolgozókon kívül. A korlátozás beszüntetéséről vagy meghosszabbításáról április 8-án dönt Orbán Viktor miniszterelnök.

Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombati kormányinfóján azt is elmondták: a következő napokban várható döntés arról is, hogy mi lesz a kevesebb, mint egy hónap múlva esedékes érettségik sorsa.

A koronavírusról tájékoztató hivatalos oldal a múlt héten közzétette az elhunytak nemét, korát és alapbetegségeit, illetve egy térképen azt is, hogy megyékre leosztva hol hány fertőzött található az országban.

A magyarországi esetekről folyamatosan frissülő grafikonunkról tájékozódhat:

A vírussal fertőzöttek száma a világon április 2-án lépte át az egymilliót, azóta már 1,2 millió fölé emelkedett. A járvány áldozatainak száma meghaladta a 65 ezret, a fertőzésből kigyógyultaké a 250 ezret.