Az ország egyötöde veszélyeztetett a vírussal szemben

2020.03.29. 09:12

Koronavírus dosszié címen indított egy új gyűjtőfelületet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ezentúl ide gyűjtik a koronavírus gazdasági és társadalmi hatásaival kapcsolatos adatösszeállításokat, elemzéseket. A dossziét folyamatosan bővítik, az első elemzés benne a Területi különbségek a koronavírus-járvány árnyékában című. Az elemzésben írnak arról, hogy 

A 65 év felettiek most különösen veszélyeztetettek, ők a lakosság 19,3%-át teszik ki

és azt elemzik, hogy a vírus az ország különböző részeit hogyan érintik a gazdasági és lakossági különbségek fényében. Eszerint

  • Az ország elöregedő déli és délnyugati részére, illetve néhány budapesti kerületre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni
  • Az 1,9 millió idős egyharmada egyedülálló, ők az országos átlagnál magasabb számban vannak jelen az Alföldön, a Dél-Dunántúl egyes járásaiban és Budapest kerületeinek többségében
  • Az önkormányzatok által nyújtott szociális étkeztetést 184 ezren, a házi segítségnyújtást 92 ezren vették igénybe, jellemzően a kisebb településeken.
  • A magyar települések 21%-ában van állandó vagy átmeneti elhelyezést ellátó szociális intézmény, 90 ezer ellátottjukból 55 ezer fő időskorú, a 65 év felettiek 3%-a lakik ilyen intézményben. 

A KSH írt arról is, hogy összesen 6100 háziorvosa vagy házi gyermekorvosa van az országnak, mintegy 1400 (főként ezer fő alatti) településen nincs helyi praxis. Egy rendelésen átlagosan 50 beteg fordul meg, egy orvosra átlagosan évi 12 ezer eset jut. Habár a járvány alatt a személyes vizsgálatok száma csökkent, a telefonos konzultációk, diagnosztikai döntések nagy terhet jelentenek az orvosoknak. 

A kutatás a foglalkoztatottságot is megnézte, ezzel kapcsolatban azt írják,

  • Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van a legtöbb egyéni vállalkozó által üzemeltetett kisbolt, őket nagy terheltség éri majd, míg a Balaton környéki vendéglátást érinti leginkább hátrányosan a járvány. 
  • Balaton mellett a nem vendéglátós egyéni vállalkozók (művészeti, szabadidős tevékenységeket végzők pl.) is nehéz helyzetbe kerülnek a járvány miatt - belőlük a legtöbb a fővárosban található. 
  • A járvány miatt az autógyárakat is le kellett állítani, a KSH adatai szerint a legalább 50 főt foglalkoztató járműipari vállalkozások 2019. évi termelési értékének 34%-a Győr-Moson-Sopron, 15%-a Bács-Kiskun, 11%-a Komárom-Esztergom megyében van.
  • Március óta a turizmus jelentősen visszaesett, ez főleg Budapestet érintette.
Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!