Tisztázunk mindent a koronavírus-törvényről

D  AS20200323028
2020.03.23. 16:55 Módosítva: 2020.03.23. 22:00
Az elmúlt napokban többféle vélemény és értelmezés megjelent a kormány által kihirdetett rendkívüli veszélyhelyzettel és annak meghosszabbításával kapcsolatban. Ellenzéki politikusok és civilek szerint ezekkel a rendelkezésekkel a diktatúra küszöbén állunk. A helyzet összetett, a tisztán látást pedig nehezíti, hogy a Fidesz és az ellenzéki pártok is erősen ferdítik a valóságot a saját narratívájuknak megfelelően. De hogy még bonyolultabb legyen, a kormány egy szándékos jogtechnikai csavart/csapdát is belevitt a törvényjavaslatába, amely hétfőn négyötöd hiányában nem került napirendre, jövő héten azonban minden bizonnyal megszavazzák majd. Ebben a cikkben igyekszünk válaszolni a vitás kérdésekre.

Úgy hallottam, hamarosan lejár a kormány által március 11-én hirdetett veszélyhelyzet, amit meg kell hosszabbítania a parlamentnek. Jól tudom? 

Nem. A koronavírus miatt kihirdetett különleges jogrend akkor ér véget, amikor a kormány úgy dönt, hogy elhárult a veszélyhelyzet.

De mindenki azt mondja, hogy a veszélyhelyzetet 15 nap után meg kell hosszabbítani. 

Az Alaptörvény szerint a veszélyhelyzet idején hozott rendeletek 15 napig hatályosak; a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslata arra adna felhatalmazást a kormánynak, hogy a veszélyhelyzet idején hozott rendeletek automatikusan érvényben maradjanak a veszélyhelyzet végéig.

Hát, nem tudom. Orbán Viktor azt mondta, hogy a veszélyhelyzetet kell meghosszabbítani, Orbán Balázs arról írt az Indexre, hogy a veszélyhelyzet 15 nap után lejár, és a kormánnyal kritikus sajtóban is mindenki ezt állítja. Mindenki benézte?

Meglepő, de az említett politikusok csúsztatnak, és még egy csavart is betettek a törvényjavaslatba, feltehetőleg csapdát állítva az ellenzéknek.

Az Alaptörvény világosan fogalmaz. Veszélyhelyzet idején csak a rendkívüli kormányrendeletek hatálya jár le automatikusan 15 nap után, maga a veszélyhelyzetet kihirdető rendelet nem. Viszont a Fidesz törvényjavaslata nemcsak a rendeletek hatályát hosszabbítaná meg határozatlan ideig (= a veszélyhelyzet végéig), hanem a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló rendeletet is. Pedig a veszélyhelyzet meghosszabbításához nincs szükség a parlament jóváhagyására, mivel az alapból is határozatlan időre, a veszélyhelyzet fennállásáig szól.

A Fideszben valószínűleg arra jutottak, hogy demokratikusabbnak tűnik azt kommunikálni, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítására a parlament is áldását adja, mint utólag elkezdeni magyarázni, hogy a 2011-es Alaptörvény értelmében a kormány, és csak a kormány mondja meg, hogy mettől meddig tart ez a rendkívüli állapot.

Ráadásul a kormány ezzel csapdát is állított az ellenzéknek. Ha nem szavazzák meg a koronavírus-törvényt, hetekig, hónapokig, de talán évekig üthetik őket azzal, hogy nem járultak hozzá olyan, a magyar emberek érdekében hozott intézkedések fenntartásához, mint az iskolák bezárása vagy a hiteltörlesztési moratórium.

Ezek szerint nem is a koronavírus-törvény adna "korlátlan hatalmat" Orbánnak, hanem a már kihirdetett veszélyhelyzet. Mit tehet meg most a kormány?

Tulajdonképpen bármit, amiről úgy látja, hogy fontos a koronavírus elleni védekezéshez, és ezt meg is tudja indokolni. Alapesetben a katasztrófavédelemről szóló törvény határozza meg, hogy mit tehet a kormány veszélyhelyzet idején, viszont ezt a törvény azon szellemében írták, ha a veszélyhelyzet egy természeti katasztrófa, leginkább egy árvíz lenne.

A koronavírus ellen bevetett kormányrendeletek között voltak már olyanok, amelyeknek nem volt sarkalatos törvényekben leírt alapja; ezek az intézkedések lényegében improvizatív válaszok voltak egy olyan helyzetre, amire nem készült fel a jogrendszer.

Akkor a kormánynak most tényleg korlátlan hatalma van?

A veszélyhelyzet idején a kormány lényegében bármilyen törvénytől eltérhet, bármelyik törvény alkalmazását felfüggesztheti, ha meg tudja indokolni, hogy a járvány elleni védekezéshez és a károk enyhítéséhez szükség van rá. 

Na, erre mondja azt a teljes ellenzék és a kormánytól független civilek, hogy Orbán eddig is visszaélt a hatalmával, miért pont most lenne ez másképp!

Innentől kezdve ez már egy politikai vita, és meggyőződés kérdése, ki hogy látja a helyzet. A veszélyhelyzet kihirdetésével Orbánnak olyan jogosítványai lettek, mint a rendszerváltás óta senkinek. Jelentős kockázata van annak, ha olyan, a járvány elleni védekezéshez nem kapcsolódó területeken is próbálja ezt kamatoztatni, mint mondjuk az ellenzéki pártok betiltása, szólásszabadság korlátozása, választási rendszer átalakítása stb. 

Látszik az irány, a koronavírus-törvénybe már beleszuszakoltak egy véleményszabaságot korlátozó Btk-módosítást is, amely a veszélyhelyzet vége után is érvényben maradna. 

Sokan gondolják úgy, hogy a járvány elleni védekezéshez semmi köze annak, ha 5 év börtönnel fenyegetik a rémhírterjesztést, Kocsis Máté erről hétfőn azt mondta a parlamentben, hogy tárgyalhatnak róla, ezen ugyanis nem múlnak életek. 

Jó, de ez még csak a kezdet, tele van azzal a Facebook-falam, hogy a Fidesz idén már nem hívja össze a parlamentet.

A törvényjavaslat szerint a Fidesz arra készül, hogy a járvány alatt a parlament ülésezik. A parlamentet nem tudják "kiiktatni", mivel a képviselők egyötödének beadványára Kövér László kötelező összehívni az országgyűlést.

Más kérdés, hogy a járvány miatt előfordulhat olyan eset, hogy a parlament határozatképtelen, vagyis nem tud összeülni a képviselők fele. Ha a politikusok is tömegesen lebetegednek (ami nem egy scifi-forgatókönyv az alapján, hogy a német járványügy szerint a német lakosság 70 százalékán át fog menni a koronavírus), home office-ból is működhetne a parlament, viszont ezt a rendszert még sosem tesztelték, és a képviselők technikai felkészültsége is kérdéses.

Ha nem ülne össze a parlament, a törvényjavaslat szerint a kormány a vírus ellen hozott intézkedésekről rendszeresen beszámolna az ellenzéki frakcióvezetőknek is.

Én még mindig ott vagyok leragadva, hogy a kormány határozatlan időre bevezette a rendeleti kormányzást. Ez teljesen oké, mi a nemzetközi gyakorlat?

Több, általunk megkérdezett alkotmányjogász szerint az európai országok alkotmányainak többségében még csak szó sincsen különleges jogrendről. Vannak olyan államok, ahol viszont rigorózusan szabályozzák a különleges helyzetet, míg máshol egy általános alaptörvény-rendelkezéssel elintézik. Van, aki szerint a francia alkotmány 16. cikke hasonló nagyon a magyar Alaptörvény veszélyhelyzetről szóló rendelkezéséhez.

De van amúgy bármilyen kontroll a kormány felett?

Ha elfogadják a törvényt, akkor azok a szabályok "kötik" majd a Fidesz kezét, amelyeket saját maguk hoztak fékként ilyen helyzetekre.

Azaz bármilyen intézkedést csak a veszélyhelyzet elhárításával összhangban lehet bevezetni. Az intézkedéseknek arányosnak kell lenni a kívánt céllal. Az Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel. A legfontosabb talán, hogy az Alaptörvény alapján meg kell szüntetni a veszélyhelyzetet, amikor az elrendelés okai (jelen esetben a koronavírus okozta tömeges megbetegedések) nem állnak fenn. Legkésőbb a veszélyhelyzet végén a különleges időszakban hozott rendeletek hatályukat vesztik. Az Alkotmánybíróság bármikor felülvizsgálhatja a különleges rendeleteket, ezt indítványozhatja az alapvető jogok biztosa, vagy az országgyűlési képviselők egynegyede.

Jobb lenne, ha a veszélyhelyzet határozott időre szólna?

Ellenzéki pártok és civilek szerint igen, azonban érdemes látni, hogy a Fidesz kétharmados többségével a parlament kontrollja szimbolikus. Ha a Fidesz 90 nap múlva annak ellenére is meg akarná hosszabbítani a veszélyhelyzetet, hogy az már a valóságban nem áll fent, akkor megszavazza, mindegy, hogy mit mond vagy tesz az ellenzék.

Akkor ha a kormány mondja meg, hogy meddig maradt fenn a válsághelyzet, és a válsághelyzet idején nem lehet szavazást tartani, előfordulhat, hogy nem lesz parlamenti választás 2022-ben?

A törvényjavaslat jelenlegi formájába időközi választásokat és népszavazásokat tilt a veszélyhelyzet idején, parlamenti választásra nem vonatkozik. Ha 2022-ben még tart a világjárvány és nem normalizálódik a helyzet, akkor nyilván nem lehet megtartani egy választást, ahogy az elmúlt hetekben több helyen elmaradtak választások Európában (Franciaország, Szerbia) a koronavírus miatt.

Ugyanakkor az Alaptörvény szerint minden parlamenti választást az előzőt követő negyedik évben április és május között kell megtartani, a veszélyhelyzet idején pedig nem lehet eltérni az Alaptörvénytől. Ha a járvány miatt el kellene halasztani a választást, ahhoz előbb Alaptörvényt kellene módosítani. 

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án.  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

1 órája

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

9 perce

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

5 órája

  • Címlapon
Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Mindkét párt szavazótábora bővült a teljes választókorú lakosság körében.

1 órája

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.

45 perce

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Címlapon
Kizuhant a hatodik emeletről egy férfi Óbudán

Kizuhant a hatodik emeletről egy férfi Óbudán

A férfi nem élte túl a balesetet.

2 órája