Már négy koronavírusos van Magyarországon

2020.03.05. 22:38 Módosítva: 2020.03.06. 00:50

A kormányzati tájékoztató honlap szerint négy koronavírusos fertőzött van Magyarországon, ez a csütörtök esti 22:23-as frissítésből derül ki. 

A honlapon 23:53-kor kiírták, hogy a szerdán bejelentett egyik iráni diák barátnőjét is diagnosztizálták a koronavírussal, ő a negyedik fertőzött. Már ő is a Szent László Kórházban van.

Mivel a karanténban lévő emberek száma továbbra is negyven volt, ezért feltételezhető volt, hogy egy olyan emberről volt szó, aki már korábban karanténba került. 

Szerdán kiderült, hogy egy Debrecenben élő férfi a harmadik hazai fertőzött. Az első két beteget, két iráni diákot szerdán jelentették be. A kormányzati honlapról tudtuk meg csütörtök este azt is, hogy egy 15 fős japán turistacsoportot a budapesti Kálvin térről szállítottak a Szent László kórházba, ahol elkülönítették őket.