Egy debreceni férfi a harmadik koronavírusos itthon

DEBRE20200225005
2020.03.05. 20:12 Módosítva: 2020.03.05. 22:20

Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírustesztje is pozitív lett, jelentették be a koronavírussal foglalkozó kormányzati honlapon.

„A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri testhőmérséklet-ellenőrzéskor még nem volt láza. Később belázasodott, és a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették, és mintát vettek tőle. Azóta bebizonyosodott, hogy megfertőződött az új koronavírussal” – olvasható a közleményben. Bővebb tájékoztatást péntekre ígértek. 

A Dehír meg nem erősített információi szerint a férfit már átszállították Budapestre, miután a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke közölte, hogy egy központi utasítás szerint amennyiben bármelyik kórházban azonosítják a koronavírust, a beteget a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetébe kell átszállítani. A lap arról is írt, hogy

értesüléseik szerint a férfi debreceni lakcímmel rendelkezik, de nem magyar, hanem angol állampolgár, családja viszont itt él Magyarországon.

A feltehetően brit férfi után még aznap késő este bejelentették, hogy megvan a negyedik beteg is.

Korábban olvasónk, Gábor írta meg nekünk, hogy csütörtökön levelet kapott az Wizz Airtől, amiben azt írják: az egyik Milánó és Debrecen között közlekedő járatuk egyik utasát koronavírussal diagnosztizálták, ezért arra kérik, hogy azonnal forduljon orvoshoz.

A W6 7872-es számú járat múlt pénteken, tehát február 28-án szállt fel a Milánó-Malpensa repülőtéren, este 10 körül, és éjfél előtt érkezett meg Debrecenbe. 

Svájcban élő olvasónk a levél felszólításának engedelmeskedve azonnal felhívta háziorvosát, aki a kanton főorvosával konzultálva arra jutott, hogy meg kéne tudni, milyen messze ült a gépen a fertőzött utastól, mert ha két sornál közelebb, akkor nagy a fertőzésveszély. Amíg ez nem tisztázódik, addig nem szabad elhagynia a lakását. Gábor ezért felhívta a Wizz Air ügyfélszolgálatát. Elmondása szerint az ügyintéző nem is tudott ilyen esetről, és azt javasolta, hogy írjon emailt, arra elvileg 30 napon belül válaszolnak.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a légitársaság sajtóosztályát, akik a következő választ adták:

A Wizz Air megerősíti, hogy a magyar egészségügyi hatóságok értesítették arról, hogy a légitársaság Milánó-Malpensa és Debrecen között közlekedő járatán február 28-án utazó egyik utasát később koronavírussal diagnosztizálták. A Wizz Air szigorú belső előírásainak megfelelően kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és a WHO irányelveivel összhangban folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket. A koronavírus által fertőzött utassal együtt utazó többi utas, illetve a járaton szolgálatot teljesítő személyzet biztonságával kapcsolatos intézkedéseket az illetékes magyar hatóságok írják elő. A légitársaság szorosan együttműködik a magyar hatóságokkal és azok rendelkezéseit, illetve irányelveit maradéktalanul betartja.

Wizz Air azt is megerősíti, hogy az érintett járat utasait és személyzetét tájékoztatta. 

A légitársaság földi kiszolgálásért felelős személyzete az ilyen esetek kezelésére egyértelmű, az egészségügyi hatóságok által előírt iránymutatásokkal és folyamatokkal rendelkezik, ideértve a repülőgép tisztítását és fertőtlenítését. Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb a Wizz Air számára.

Szerdán jelentették be az első két fertőzöttet

A Debrecenben kezelt férfi a harmadik koronavírus-fertőzött Magyarországon. Szerdán előbb Orbán Viktor, majd az operatív törzs jelentette be, hogy elsőként két itt tanuló iráni diák szervezetében igazolták a koronavírus jelenlétét Magyarországon. Egyikük a SOTE, a másik a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója. Az egyikük házastársát, a másikuk barátnőjét is izolálták. Csütörtökön késő este kiderült, hogy egyikük barátnője is fertőzött. Addig izolációban maradnak a Szent László Kórházban, amíg teljesen meg nem gyógyulnak.

Korábban volt már magyar fertőzött, ő a Japánnál karanténba helyezett óceánjárón, a Diamond Princessen dolgozott. Japánban került kórházba.

kormányzati koronavírusos információs portálon  közzétett utolsó, csütörtök esti információ szerint a karanténba helyezett emberek száma 40-re nőtt Magyarországon. Legutóbb csütörtök este tizenöt japán turistát szállítottak a Szent László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával a Kálvin térről.

Az elmúlt hetek történéseinek fényében egyáltalán nem nevezhető váratlannak, hogy hazánkba is eljutott a fertőzés. Miután Olaszországban kitört az első európai tömeges lokális járvány, a szomszédos országokban is hamar megjelentek a fertőzöttek. Az olasz iskolabezárások után Irán is bezáratja az iskoláit

A globális utasforgalom és kereskedelem gyakorlatilag kivédhetetlenné teszi, hogy egy világjárvány, amely a közeli országokban kicsúszott a hatóságok ellenőrzése alól, begyűrűzzön előbb-utóbb minden országba. Most már a skandináv országokban is egyre több a beteg, a Diamond Princess után pedig egy Kaliforniánál álló óceánjáró hajón is több fertőzött lehet

A járványnak a gazdaság is megissza a levét. A legfrissebb hírek szerint egy brit légitársaság a koronavírus miatt ment csődbe, az Egyesült Államokban öntik a dollármilliárdokat a vírus elleni háborúra, és közben olyan információk is napvilágot látnak, amelyek arra mutatnak rá, hogy mennyire a sötétben tapogatózik a tudomány: Kínában egy gyógyultnak hitt beteg halt meg, és még azt sem tudjuk, nem terjed-e emberről állatra a vírus. Az pedig nem túl jó hír, hogy a vírus  két törzsre mutálódott, és az egyik agresszívebb, mint korábban, ráadásul a központi idegrendszert is károsíthatja. Az viszont jó hír, hogy a tudósok atomi szinten tudták azonosítani, hogyan fertőz a vírus. 

(Borítókép: Olaszországból hazatért utasok testhőmérsékletét mérik a milánói járat érkezése után a debreceni repülőtéren / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)