Szavazzon, ki legyen 2020 önkéntese!

2020.03.02. 16:18 Módosítva: 2020.03.02. 18:41

Március 12-ig az Index olvasói dönthetik el, hogy ki lesz az év önkéntese, és melyik az év önkéntes szervezete. A Jószolgálat-díj közönségdíjával, ami az önkéntes segítők legrangosabb hazai elismerése, pénz is jár: 2020 önkéntese félmillió, önkéntes szervezete pedig egymillió forintot kap.

Az önzetlenségnél nincs menőbb

– segítsen eldönteni, kik a legmenőbbek, az idei év Jószolgálat-díj közönségdíjasai!

A Jószolgálat-díj zsűrije február elején döntött arról, hogy kik az év hivatásos segítői: a májusi díjkiosztó ünnepségen ők már biztosan Jószolgálat-díjat kapnak. Azonban az elismerésnek, amelynek idén is az Index a médiatámogatója, hagyományosan van két közönségkategóriája is: bárki szavazhat, hogy ki legyen az év önkéntese, illetve melyik az év önkéntes szervezete. A több száz jelölt közül a zsűri választotta ki azt a 2-2-t, akik közül a díj nyertese kikerül.

Először a két egyéni önkéntes közül választhatnak.

Minden egy utcai ebéddel indult – Molnár Imréné

Molnár Imréné (Ancika) darusként dolgozott a Paksi Atomerőműben, és 2002 karácsonyán kezdte a segítő tevékenységét, amikor a város egyik kis terén vendégül látta a paksi szegényeket és hajléktalanokat a saját főztjével. Az egyszeri alkalomból több lett, a paksiak pedig felfigyeltek rá, és lassan magánszemélyek és cégek is a kezdeményezése mögé álltak. Így jött létre az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány.

Egy ideig az utcán működtek, aztán egy vállalkozó az alapítvány rendelkezésére bocsátott egy épületet. A Segítő Házban már heti kétszer készül meleg étel a rászorulóknak. Emellett ruhákat, tartós élelmiszert, bútort, és mások által már korszerűtlennek ítélt háztartási gépeket is gyűjtenek és adnak a pártfogoltaknak Pakson és a környéken.

Ha kell, Molnár Imréné csapata összeadja a fuvarköltséget, megszervezi a szállítást, segít felruházni a családot és még élelmet is csomagol. Az elmúlt években életmódtanfolyammal is igyekezett védencei segítségére lenni, de küzdenek a részvétlenség és az értelmetlen pazarlás ellen is.

Az irodalom akadálymentesítése – Puskás Kata Szidónia

Puskás Kata Szidónia közel nyolcszáz önkéntessel dolgozik együtt az általa alapított Bodor Tibor Kulturális Egyesület keretében, hogy a látássérült emberek minél szélesebb körben hallgathassanak emberek által felolvasott kötetekhez (az olvasó programok szintetikus hangja jelentősen csökkenti az irodalmi élményt).

Az egyesület két éve működik, azóta több, mint négyszáz kötetet készítettek el, ami a jelenlegi hangoskönyvtári állomány (kb. négyezer kötet) valamivel több, mint tíz százalékát jelenti: az egyesület felolvasói a hangoskönyvtár 1961-es indulása óta kevesebb mint két év alatt tíz százalékos gyarapítást értek el.

Puskás Kata rendszeresen szervez vaksötét koncerteket is, ismert zenészek fellépésével. A felolvasók táborába is több ismert ember is csatlakozott. A koncerteken és az egyesület munkájában látássérültek is részt vesznek, ők szintén önkéntesen segítik a többi látássérült ember életminőségének javítását.

A közönségdíj közösségi kategóriájában két önkéntes szervezet között lehet választani.

Meg tudják csinálni – A kívánság

A kívánság program egy miskolci eredetű karitatív kezdeményezés, amelyet Zaveczki Tibor alapított azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű gyerekek álmait váltsa valóra. A részvételre szabadon lehet jelentkezni, majd a csapat titokban dönt, hogy melyik gyerek kívánságát teljesítik.

Zaveczki és a társai elsősorban arra figyelnek, hogy kinek az életében tudják a legnagyobb változást előidézni egy „csodával”. Abból indultak ki, hogy a beteg gyerekek gyógyulását segítik az örömteli pillanatok, így nem tárgyakat ajándékoznak, hanem elsősorban élményt adnak.

Olyan álmokat váltanak valóra, amelyek egy-egy betegséggel küzdő vagy nehéz körülmények között élő gyermeknek segítenek átvészelni a legnehezebb időszakokat. A kívánságok teljesüléséről videókat készítenek – van olyan, amely közel egymilliós nézettségnél tart.

„Az egész projekt úgy indult, hogy a barátaim heccből folyton „ezt úgysem tudod megcsinálni” típusú kihívások elé állítottak, én meg rendre teljesítettem ezeket. Aztán rájöttem, mennyivel jobb lenne, ha egy konkrét cél érdekében tenném mindezt” – mondta Zaveczki Tibor. „Természetesen a lehetőségeink korlátozottak, így alkalmanként támogatók felajánlásait is igénybe vesszük.”

„Hittem benne, hogy ezek az élmények segíthetik őket a gyógyulásban vagy a nehéz időszak átvészelésében, ma pedig már szülői és orvosi visszaigazolásaink is vannak ezzel kapcsolatban. A kívánságok teljesülését, a gyerekek és a család történetét egy rövid videóban bemutatjuk, így a néző is átélheti és átértékelheti a látottakat és a mindennapokat” – mondja Zaveczki Tibor.

Elfelejtetik a gyerekekkel a kórházat – Mosolykommandó

A Mosolykommandó Alapítvány legfőbb célja a rászorulók, elsősorban gyerekek mentális gondozása és segítése a szakszerű és megfelelő orvosi, illetve szociális ellátás érdekében, valamint a szociálisan rászoruló családok és gyermekek támogatása, érdekvédelme, részükre szórakoztató, terápiás programok szervezése.

Bohócdoktor csapatuk évek óta támogatja a beteg gyerekek felépülését. Tevékenységük, vidámságközpontú terápiás programjaik nagyban hozzájárulnak a gyerekek mentális gyógyulásához, de mindenképp kiragadja őket a kórházi életük monotóniájából. A nevetésterápia a vidámság pozitív hatásait használja ki, amely napjainkban igen fontos része lett a kórházi és intézményi ellátásnak.

A legtöbb orvos fontosnak tartja az önkéntes nevettetők heti látogatásait, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, a vidám vizit javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit.

Munkájuk során a bohócdoktorok gyakran szembesülnek komoly társadalmi problémákkal. Amíg a gyermek felszabadultan játszik a részére elkészített lufikutyával, addig a szülők mesélnek az otthoni gondokról, hogy a gyerekek betegsége milyen súlyos nehézségek, kihívások elé állítja a családokat.

Az alapítvány ezért az elkeseredett, reményvesztett szülők részére is próbál támaszt és segítséget nyújtani. Ha kell, tüzelőfát rakodnak, ha kell, kötszert vásárolnak. Ha kell, mindezek érdekében adományokat fogadnak és támogatókat keresnek.

Szavazni tehát március 12-ig lehet. A győzteseket a Jószolgálat-díj májusi díjkiosztóján jelentik be, a nyár folyamán pedig minden díjazottat részletesen is bemutatunk itt, az Indexen. A 2019-es díjazottakról itt, a 2018-asokról itt olvashat.