Távozik az állatkert éléről Persányi Miklós

További Belföld cikkek
Távozik a Fővárosi Állat- és Növénykert éléről Persányi Miklós. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint
a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020. március 1-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról.
A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja.
Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladataimtól visszavonulok
– írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Persányi Miklós. Lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint 26 évvel ezelőtt, amikor 1994. március 1-én beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében.”
A közlemény szerint Karácsony Gergely elfogadta a lemondást, és azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020. március elsejével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg. A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről, Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.
Persányi tehát kisebb megszakítással 26 éve volt a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója.
A Tarlós István vezette fővárossal és az Orbán-kormány vezetőivel is kifejezetten jó kapcsolatot ápolt, pedig a Gyurcsány-érában környezetvédelmi-vízügyi miniszter is volt, 2007-ben ugyanakkor visszatért az állatkert élére.

A távozás hátterében ugyanakkor minden bizonnyal a Fővárosi Állat- és Növénykert leendő Pannon Parkjának főépülete, a biodóm építésének alakulása, Budapest már most egyik legnagyobb épületmonstrumának sorsa áll, amely körül hetek, hónapok óta sokasodnak a problémák. Pedig eredetileg ez a beruházás lett volna Persányi életművének dísze, hiszen nemcsak jelentős kormányzati támogatásban részesült, de megkapták hozzá a Vidámpark 6,5 hektáros területét is.
Elképesztően brutálisan nagy lesz az állatkert biodómja
Európa legnagyobb szabadidős létesítménye épül 17 000 négyzetméteren 44 milliárd forintból. A szintén állatkerti Cápasuliban hét-nyolc cápafajt nevelnek majd, akiknek helyben kevernek ki egymillió liter tengervizet. Bejártuk a városligeti építkezést.
Decemberben azonban kiderült, nincs elég pénz az épület tervezett befejezéséhez, ugyanis alaposan megszaladtak az építés költségei: a 15,7 milliárd forintra tervezett program jelenleg 62,8 milliárd forintnál tart, a kormány azonban mostanáig 20 milliárddal kevesebbet adott a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. Ha el is készül a biodóm, a hatalmas üvegház fenntartási költségei a alaposan megterhelik majd a fővárosi költségvetést, hiszen a biodóm várható energiafelhasználása egy kisebb budapesti bevásárlóközpont áramfogyasztásával vetekedhet.
Az állatkert közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre, de csak részben vagy inkább felemás módon sikerült cáfolni azokat. Azt megerősítették, hogy a kormány eddig 43 milliárd forintot biztosított a biodóm építésére, és csaknem 20 milliárd forint még hiányzik az átadásig, de hozzátették: sem műszaki, sem pénzügyi akadálya nincs annak, hogy a Pannon Park 2020 tavaszára szerkezetileg és gépészetileg elkészüljön.
A kommunikációs defenzívába kényszerült Fővárosi Állat- és Növénykert decemberben helyszíni bejárást is szervezett a sajtó részére, Persányi pedig az idegenvezetéssel egybekötött sajtótájékoztatón is elmondta, hogy a 2017 nyarán megkezdett építkezésnek nagyjából a háromnegyedénél tartanak, azonban a kivitelezésre még le nem kötött mintegy 6,6 milliárd forint biztosan kevés a befejezéshez, a teljes körű, magas színvonalú megvalósításhoz további források szükségesek.
Még két év és még húszmilliárd kell a Biodóm megnyitásához
Bejártuk a Pannon Park tető alá került hatalmas épületét, Persányi igazgató szerint két fontos dolgot nem tudni még: hogy mennyi lesz a bevétel és mennyi a kiadás.
Ugyanakkor a főigazgató ekkor még meglehetősen optimista nyilatkozatokat tett, noha azt ő is elismerte, hogy elég sok bizonytalanság van egy ekkora nagyságrendű beruházás megvalósítása és üzemeltetése terén, sőt azt is mondta
két dolgot nem tudunk még: hogy mennyi lesz a bevétel, és mennyi a kiadás.
Az is biztos, hogy a kormány Persányit okolja a biodóm körül kialakult helyzet miatt, és ezen vélhetően az sem segít, hogy a főigazgató a pletykák szerint a korábbi és jelenlegi főpolgármesterrel sem volt teljesen őszinte az ügyben. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs néhány hete a Fővárosi Állat- és Növénykert területén épülő Pannon Park és biodóm befejezéséhez hiányzó 20 milliárd forinttal kapcsolatban arról beszélt, hogy a kormány eredetileg is szívesen támogatta a beruházást, aztán biztosított pluszforrásokat is, de Persányi
nagyon nehéz helyzetbe hozza nem is annyira a kormányt, inkább az országot.

Csakhogy pénteken a Hvg.hu-n megjelent egy cikk, miszerint már elkészült az egyre dráguló városligeti biodómberuházás átvilágításával az állatkert új gazdasági igazgatója, a jelentése pedig a főpolgármester asztalára is eljutott. A lap kikérte az állatkerttől a szerződéseket, hogy kiderüljön, miért lett a 43 milliárdos projektből 63 milliárd, de dokumentumok helyett elég csupán általános válaszokat kaptak. Ám az még ezekből is kiderült, hogy a beruházás gigantikus költségeinek csökkentésére igenis lenne lehetőség.
A lap többször rákérdezett arra, kinek a hibája/felelőssége, hogy ennyire elszállt a projekt ára, de ezt a kérdést minden lehetséges alkalommal negligálták. Persányi személyes felelősségével kapcsolatban is megfogalmaztak kérdéseket, közérdekű adatigénylésükre végül ezzel kapcsolatban csak azt a választ kapták:
A fenti kérdéssel kapcsolatos adatot a Fővárosi Állat- és Növénykert nem kezel.
Azt pedig az állatkert nem érezte feladatának kommentálni, hogy Karácsony Gergely szerint túl nagy lépték volt számukra és a fővárosnak ez a beruházás.
(Borítókép: Persányi Miklós a Biodóm helyszíni bejárásán 2019. december 17-én. Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
42 perce
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
25 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
55 perce
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
38 perce
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
2 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
23 perce
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20