A CÖF nyílt levelet írt a pápának Niedermüller szavai miatt

2020.02.03. 14:59 Módosítva: 2020.02.03. 17:13

Niedermüller Péter DK-s politikus nemrég az ATV stúdiójában a következőt mondta:

[...] hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.

Niedermüller később kénytelen volt elemezni saját szerencsétlenre sikeredett mondatait, az ő értelmezése szerint ő csak a kormány családokról alkotott kirekesztő vízióját vázolta fel, a Fidesz több politikusa és egy sor kormányhoz lojális szervezet és közszereplő szerint viszont „morálisan elfogadhatatlan”, sőt „rasszista” kijelentést tett. A kormánymédia néhány napja már konkrétan Hitlert emlegette Niedermüller szavai miatt, végül az elmúlt 10 év egyik legabszurdabb tüntetését hozták össze, ahol Bayer Zsolt szólalt fel a gyűlölet ellen (!). De a CÖF emelte a tétet: levelet írt a pápának.

A 24.hu vette észre a CÖF nyílt levelét, amit a Demokratikus Koalíció szavai miatt írtak a pápának címezve a következő felütéssel:

A Corpus Iuris Canonici és a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében valljuk, hogy a krisztushívők mindnyájan részesévé váltak Krisztus papi, prófétai és királyi feladatának, és közöttük egyenlőség uralkodik méltóságuk és cselekvésük tekintetében.

Majd azzal folytatják, azért fordulnak a pápához, mert

az elmúlt napokban folyamatos támadás alatt áll a magyarországi keresztény közösség, amelynek eredője, hogy az Európai Parlament korábbi tagja, jelenleg Magyarország fővárosa egyik kerületének polgármestere, a Demokratikus Koalíció nevű balliberális párt alelnöke, Niedermüller Péter néhány napja egy országosan elérhető televízió műsorában „rémisztő képződményeknek” nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiakat és nőket.

A CÖF tehát a "Szentszék tekintélyét hívjuk fel a magyarországi keresztény közösség védelmében".

Frissítés:

Délután szóvivője útján a DK is  nyílt levélben  szólt hozzá az izgalmas közéleti vitához. Barkóczi Balázs egyebek mellett azt javasolta a CÖF-CÖKA-nak, hogy Bayer Zsolt miatt is írjanak a Vatikánnak, aki "Őszentségét többször is demens vénembernek", illetve "küldött és megvett" Soros-ügynöknek titulálta.