Emmi: Igenis van új nemzeti alaptanterv

2019.12.22. 22:34 Módosítva: 2019.12.22. 23:24

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt állítja közleményében, hogy újabb politikai támadást indított az ellenzék és az ellenzék által előretolt PDSZ-elnök a Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen, most éppen azon keseregnek, hogy szerintük nem fog változni a NAT – írja az MTI.

Az Emmi szerint a valóság ezzel szemben az, hogy a kormány a közelmúltban elfogadta a NAT-tal kapcsolatos koncepcionális módosításokat, és ezek a módosítások 2020. szeptember 1-jén életbe is lépnek. Tehát nem igazak azok az állítások, amelyek kétségbe vonják a tárca és az államtitkárság vezetőinek korábbi nyilatkozatait, mert jelentősek, a lényeget érintőek a NAT változásai.

A NAT átalakítását széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, több mint ezer vélemény, javaslat érkezett a készítőkhöz, és ezek figyelembe vételével alakult ki a kormány elé került javaslat, írják.

Közleményükben arra kérik a PDSZ-t, hogy a kritikával várják meg, amíg felkerül az új alaptanterv a honlapjukra.

Pénteken a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt közölte: elfogadhatatlan, hogy mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv. Szűcs Tamás elnök szerint megdöbbenve értesültek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentéséről, és lemondásra szólítják fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.