Napirendre venni sem engedte az átláthatósági rendeletet a fideszes többség az V. kerületben

2019.12.05. 15:28

Miközben Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta az antikorrupciós átláthatósági rendeletet, saját kerületében, azaz az általa vezetett Belvárosban napirendre sem engedte ugyanezt, derült ki az V. kerületben is összefogott ellenzéki pártok Facebook-közvetítéséből.

A Tiéd a Belváros néven megalakult ellenzéki frakció ugyanis benyújtotta az Ez a Minimum! címen is futó átláthatósági rendeletet, de az V. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén Szentgyörgyvölgyi kérésére a fideszesek levetették azt napirendről. A fideszes polgármester azt mondta ugyanis az ülésen (a videón kb. 19:00-tól szerepel ez a napirendi pont) , hogy örvendetesnek tartja, hogy elkezdődött erről a "gondolkodás", de sok minden tisztázásra szorul még, így a rendelet elfogadása nem időszerű, mert azt szeretné, hogy a kerületi bizottságokban dolgozzák ki még jobbá ezt a javaslatot.

Ezután Kovács Alex, az ellenzékiek egyik képviselője emlékeztette is a fideszes polgármestert, hogy miként szavazott ugyanerről a közgyűlésben, Szentgyörgyvölgyi pedig azt mondta, hogy az ugyan igaz, hogy a Főváros szintjén támogathatónak látta az átláthatóság azonnali bevezetését, de szerinte:

lehet ezt még jobbá tenni.

Mivel a fideszes többség az V. kerületben egyértelmű, hiszen 9 képviselővel rendelkezik a kormánypárt, míg az ellenzék 5 mandátumot szerzett októberben, a napirendi módosítás, azaz az átláthatósági rendelet levétele onnan, nem volt kérdés. A Tiéd a Belváros újra be fogja nyújtani javaslatát.

Emlékezetes, az október 13-i választásokat követően megalakult, új Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén fogadta el az átláthatósági rendeletet. A főpolgármester az Átlátszó tényfeltáró portál és a K-Monitor illetve a Transparency International korrupcióellenes civil szervezetek által kidolgozott javaslatokat kívánta ezzel beépíteni a fővárosi működésbe.

Az Ez a Minimum! néven futó csomag 6 területet érint:

  • a nyilvános működést,
  • a közérdekű adatigényléseket,
  • az átlátható gazdálkodást,
  • a nyilvános közbeszerzéseket és szerződéseket,
  • az önkormányzati tulajdonú cégek nagyobb átláthatóságát, valamint a döntéshozók elszámoltathatóságát. 

Karácsony Gergely előterjesztésében egy sor olyan pont  szerepelt, amit az Ez a Minimum! csomag is javasolt, az egyik, talán legfontosabb, hogy a fővárosi önkormányzat ezentúl

AZ ÖSSZES SZERZŐDÉST (AZ ÉRZÉKENY, PL. SZEMÉLYES VAGY MINŐSÍTETT ADATOKAT KITAKARVA) FELTESZI A HONLAPjáRA kereshető és másolható formában.

Az Ez a Minimum! kezdeményezői és a tapasztalatok szerint ugyanis az önkormányzatok jóval kevesebb adatot hoznak nyilvánosságra a működésükről és a gazdálkodásukról, mint ami elvárható lenne. Az alkotmány szerint a „közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával”, a „közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok”. Ráadásul mindez megéri a fáradtságot.

Az átláthatósági rendelet részleteiről és jelentőségéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, az pedig évek óta közismert, hogy a Belvárosban igencsak nagy szükség lenne az átláthatóbb döntéshozatalra.