Jelölje Jószolgálat-díjra a legjobb embert, akit ismer!

2019.11.28. 11:10
  • Aki az életét tette arra, hogy nyomorban élő, nincstelen embereken segítsen.
  • Akinek a hét minden napja arról szól, hogy a falujában élő, hátrányos helyzetű, főleg roma roma családoknak reményt és esélyt adjon.
  • Akik minden egyes héten főznek és ételt osztanak a hajléktalanoknak.
  • Akiket az éltet, hogy olyan, halmozottan sérült fiatalokat fejlesszenek, akiknél az a nagy áttörés, ha megfogják a kanalat.

Ők csak néhányan a segítő szakma legrangosabb kitüntetése, a Jószolgálat-díj korábbi díjazottjai közül. A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott díjat az elesettekért példaértékű, áldozatos munkát végző embereknek ítélik oda. És most még

pár napig ön is bárkit jelölhet a szociális szakma legfontosabb hazai elismerésére.

Ha tud a környezetében olyan emberről vagy szervezetről, akik hivatásszerűen vagy önkéntesen, de önzetlenül és példamutatóan segítenek másoknak, jelölje őket a Jószolgálat-díjra! Legyen szó nagy múltú profi szervezetről vagy lelkes önkéntesek kis csoportjáról, a buszvezetőről aki reggelente segít a nehezen mozgóknak vagy a mindig mosolygó szociális munkásról, aki a legelesettebb embereket gyámolítja, most tehet érte, hogy mások is halljanak róluk!

Kattintson a Jószolgálat-díj oldalára, majd a megfelelő kategória kiválasztása után adja meg a díjra érdemesnek tartott jelölt adatait. Ha kérdése van, a díj Facebook-oldalán keresztül üzenhet az alapítvány munkatársainak.

A hivatásos jelöltekről a szakmai zsűri dönt, az önkéntesek közül pedig az olvasók választhatják majd ki a díjazottakat itt, az Indexen. Minél több jelölt közül lehet választani, annál biztosabb, hogy a cselekvés díja jó kezekbe kerül!

Az elismeréssel pénz is jár: a három díjazott hivatásos szervezet 2-2 millió forintot, két hivatásos szociális munkás 500-500 ezret kap. A győztes önkéntes közösség egymillió, a győztes önkéntes félmillió forint díjazásban részesül. Újdonságként idén először egy szomszédos országbeli önkéntes vagy hivatásos csoport is díjat kap, ebben az évben kárpátaljai jelölteket lehet küldeni.

A jelölés november 30-án zárul, vagyis már csak 3 napja van kitalálni, kit tart érdemesnek a díjra!

A Jószolgálat-díj médiapartnere 2020-ben is az Index. Korábbi Jószolgálat-díjas anyagaink itt találhatók. A 2020-as díjazottakról, ahogy idén és tavaly, portrékat, riportokat készítünk, melyek jövő nyáron jelennek majd meg.