Botka László kilépett az MSZP-ből

Image uploaded from iOS (2)
2019.10.28. 11:00 Módosítva: 2019.10.28. 11:00
Az MSZP egyik emblematikus polgármestere, egykori miniszterelnök-jelöltje szakított pártjával: Botka László hétfőn távozott a szocialista pártból – tudta meg az Index.

Hétfőn elküldte a MSZP szegedi szervezetének a kilépésről szóló nyilatkozatát Botka László, Szeged polgármestere. Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje, aki négy évig a párt választmányi elnöke, vagyis lényegében második embere is volt, ezzel hivatalosan is elhagyta a szocialistákat.

Aki figyelemmel kísérte a mozgásomat, láthatta, hogy a döntést a kilépésről lelkileg már két éve meghoztam. Csak nem akartam tavaly és az idén a választási kampányok időszakában ezzel tematizálni a közbeszédet

– mondta az Indexnek Botka László. Arra célzott, hogy amikor 2017 októberében visszalépett az MSZP miniszterelnök-jelöltségétől, már egyértelműen látta, hogy nincs a pártban jövője, és a pártban nem nyer többséget a politikája.

Kapcsolódó
Botka László kiszállt: lemondott a miniszterelnök-jelöltségről

Botka László kiszállt: lemondott a miniszterelnök-jelöltségről

Jelentős ellenzéki és szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele - írta.

Botka két évvel ezelőtt elég indulatos nyilatkozatban jelentette be lemondását. Botka talán legerősebb mondata akkor az volt, hogy „a politikai maffia behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is”. Botka akkori támogatója, szegedi harcostára, Ujhelyi István Botka elleni puccsról beszélt, és lemondott a párt alelnöki posztjáról.

A szegedi polgármester ekkor nem lépett ki az MSZP-ből, de a pártban nem vállalt több pozíciót. A tisztújításon a Csongrád megyei elnöki posztért sem indult, egyszerű párttagként folytatta. Ezzel már kifelé jelezte, hogy nem tud azonosulni a párt központi politikájával. (Az MSZP 2018-ban és az EP-választáson külön listával indult, Botka viszont végig közös listát szeretett volna.)

Nem MSZP-sként indult az önkormányzati választáson

Az idei önkormányzati választásra aztán megérett az ellenzéki összefogás, és ő lett az ellenzéki pártok közös jelöltje Szegeden. MSZP-s polgármesterként írt róla a sajtó, de hivatalosan nem pártszínekben indult, hanem az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben. Botka így eddigi legnagyobb győzelmét aratta a városban: az október 13-i választást 60,56 százalékkal nyerte, az ellenzéki összefogás emellett a 20 egyéni választókerületből 18-at megnyert.

Botka a választás után már nyilatkozott az Indexnek az MSZP-hez való viszonyáról: „Az MSZP-ből kivonultam, nem vagyok naprakész belőle, őszintén szólva nem is érdekel.” És tényleg.

Pénteken a közgyűlés megalakulásakor Botka bejelentette, hogy társaival (Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás, Simon-Fiala Donát) megalakították az Összefogás Szegedért Egyesület frakcióját, amelynek ő is a tagja. Vagyis a polgármester nem ült be az MSZP szegedi frakciójába. Ennek indokairól kérdeztük a polgármestert, aki most azzal válaszolt, hogy hivatalosan is kilépett a szocialista pártból.

Nem kíván sarat dobálni az MSZP-re

Botkát hiába kérdeztük az MSZP-sekhez fűződő viszonyáról és a párt jövőjéről, a polgármester azt mondta, nem kíván „sarat dobálni” egykori pártjára.

Jó munkát kívánok az MSZP-nek, ennél többet nem mondok róluk többé. 

Botka azt mondta, hogy szegedi polgármesterként az ellenzéki összefogásért dolgozik továbbra is, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben folytatja ezt a politikai munkát.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebookon reagált a hírre:

Sajnálattal értesültem Botka László döntéséről, amellyel kilépett az MSZP-ből. Botka László baloldaliságához és demokratikus elkötelezettségéhez nem fér kétség, Szeged városát hosszú évek óta példaértékűen vezeti.

Azt is írta: a" szegediek jól döntöttek október 13-án, amikor az ellenzéki szövetség jelöltjeként, amelynek az MSZP végig motorja volt mind Szegeden, mind országos szinten, újra Botka Lászlót választották meg Szeged polgármesterének. Botka László munkájához további sikereket kívánok!"

(Borítókép: Botka László a Magyar Szocialista Párt kongresszusán a Hungexpón 2017. május 27-én. A párt ezen a kongresszusán választotta Botkát miniszterelnök-jelöltjének. Fotó: Huszti István/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Két napon belül ez a második mozdonytűz.

március 23., 18:35

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.

március 23., 20:46

  • Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

március 23., 17:24

  • Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.

március 23., 18:05

  • Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.

március 23., 19:41

  • Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

március 23., 18:05

  • Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

március 23., 19:59

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

tegnap, 17:11

  • Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.

tegnap, 21:08

  • Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.

tegnap, 19:58

  • Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.

március 23., 18:08

  • Belföld
Földrengés volt Salgótarján közelében

Földrengés volt Salgótarján közelében

A 2,1-es magnitúdójú rengést több helyen érezhették.

március 23., 21:23

  • Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Az ügyben vizsgálat indult.

március 23., 06:49

  • Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.

március 23., 21:47

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.

március 23., 16:57

  • Belföld
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

március 23., 21:44

  • Belföld
Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten

Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten

Karácsony Gergely megfogalmazta, mi a cél.

március 23., 13:05

  • Belföld
Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.

március 23., 15:28

  • Belföld
Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

A felvételt a Duna-Ipoly Nemzeti Park tette közé a közösségi oldalán.

március 23., 10:20

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.

március 23., 14:56

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

tegnap, 15:37

  • Belföld
Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

A Tisza Párt elnöke kérdésében a miniszterelnök lányának szerepét firtatta.

március 23., 11:36

  • Belföld
Fél kiló marihuánával bukott le egy sofőr a VI. kerületben, őrizetbe vették

Fél kiló marihuánával bukott le egy sofőr a VI. kerületben, őrizetbe vették

A gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

tegnap, 21:46

  • Belföld
Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Két év alatt 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort adott le a kereskedésbe.

március 23., 17:09