Totálisan félrevitte a patkányügyet a kampány

DSZZS20160811103
2019.10.12. 19:03 Módosítva: 2019.10.12. 19:04
Se Tarlós István, se a Fidesz nem intézkedik patkányügyben a kampány miatt, pedig kellene. A mai rendkívüli ülés határozatképtelensége előrevetíti, hogy a főváros annyiban hagyja a helyzetet.

Várhatóan nemcsak a főpolgármester, hanem a teljes fideszes polgármester-gárda is távol marad a Fővárosi Közgyűléstől. Ezt vetítette legalábbis előre Tarlós István rendkívüli sajtótájékoztatója, ahol okafogyottnak nevezte a szimbolikus időpontra, a vasárnapi választást megelőző szombat este kilencre éppen általa meghirdetett közgyűlési ülést.

Tarlós már az Indexnek adott interjújában is azt mondta, hogy a patkányhelyzet rendezett, most pedig azzal érvelt, hogy az ellenzéki előterjesztésben foglaltak valótlanok, és a tisztifőorvosra hivatkozva közölte, hogy "a budapesti patkányhelyzet nem képez járványügyi kockázatot". Hozzátette, hogy a fertőzöttség 25-30 százalékkal csökkent augusztusra az előző év azonos időszakához képest.

Kapcsolódó
Nem azért küzdöttem, mert tele lenne a nadrágom

Nem azért küzdöttem, mert tele lenne a nadrágom

Karácsony 2017-ig volt barátságos, most már végtelenül gyenge és gyáva Tarlós István szerint. Borkai Zsolt tette közönséges, vállalhatatlan és méltatlan, szerinte le kellene mondania. A főpolgármester nem karriert akar építeni, fel fog állni, ha megszegik az Orbánnal kötött megállapodást. Interjú.

A közgyűlés megtartása okafogyottsága miatt értelmetlen és nevetséges. Ennyit a patkányügyről

– mondta Tarlós szombat délután. Önmagában az is komikus lehetne, hogy a főpolgármester nincs tisztában azzal, milyen ügyben hívta össze a közgyűlést. Mert nem a patkányfertőzöttség mértéke miatt. De vélhetően nem is tévedésről van szó, Tarlós pedig pontosan tudja, hogy nem patkányirtás-szakmai kérdésekben, hanem az általa vezetett főváros közbeszerzési eljárása ügyében kellene, ha máskor nem, ma tárgyalni a fővárosi képviselőknek.

Kapcsolódó
Index - Belföld - Patkányügy: szombat estére hívta össze Tarlós a rendkívüli közgyűlést

Index - Belföld - Patkányügy: szombat estére hívta össze Tarlós a rendkívüli közgyűlést

Az ülés várhatóan határozatképtelen lesz, hiszen a képviselőtestület mandátuma egy nappal később megszűnik.

Emlékezetes, az Index cikke nyomán, miszerint a bíróság kimondta, hogy nem volt rendben az eljárást, az ellenzék rendkívüli közbeszerzési bizottsági ülést akart összehívni, hogy megvizsgálják, szabályos volt-e a főváros patkánymentesítésére kiírt 2018-as közbeszerzés. De a fideszes többség nem ment el, így határozatképtelen volt az ülés. Ezután Karácsonyék rendkívüli közgyűlési ülést kezdeményeztek, amit végül csak szombat este 9-re hívott össze Tarlós, akit erre jogszabály kötelez.

Kapcsolódó
A bíróság szerint nem volt rendben a fővárosi patkányirtó tender

A bíróság szerint nem volt rendben a fővárosi patkányirtó tender

A friss határozat szerint nem megfelelő referenciákkal hozták ki a Budapesti közbeszerzésen győztesnek azt a konzorciumot, amely azóta is küszködik a munkával. Új eljárásról döntött a bíróság.

Korábban azt is ígérte a főpolgármester, hogy belső vizsgálatot indít a patkánytender szabályossága ügyében, ennek eredményéről azonban máig nem tudni. Eközben az már biztos, hogy Tarlós kihívójának feljelentése nyomán nem nyomoz a rendőrség, holott korábban, éppen a bírósági eljárásban ez hivatkozási alap volt.

Az ügy előzmánye, hogy a Budapest patkánymentesség fenntartására kiírt közbeszerzési eljárást az RNBH konzorcium nyerte 2018 nyarán. Azóta, noha a Főpolgármesteri Hivatal „ A főváros patkánymentes állapotának a fenntartása” címmel írta ki és folytatta le a közbeszerzési eljárást, Tarlós már azt is megkérdőjelezte, hogy Budapest valaha patkánymentes volt, főként miután botrány lett abból, hogy az addig (47 éven át) dolgozó Bábolna Bio leléptetése után alig néhány hónap alatt elharapózott, tavaszra pedig robbanásszerűen megnőtt a fővárosi patkánypopuláció. Az észlelések, azaz a patkányelőfordulás lavinát indított el a nyilvánosságban, amit pénzzel igyekezett kezelni a főváros.

Kapcsolódó
A társasházi lakás vécéjéből mászott ki a patkány

A társasházi lakás vécéjéből mászott ki a patkány

Másutt az első emeleti redőnyön csimpaszkodott, vagy egy klinikán rohangált. Másfél nap alatt több mint 130 olvasói levelet kaptunk patkányészlelésekről, ezeket térképre tettük. És időközben meglettek a részletes adatok is, amik szintén azt mutatják, hogy baj van.

A tevékenységet 47 évig végző Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. azonban már a tenderről szóló döntés ellen jogorvoslatot kért a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, mivel álláspontja szerint a nyertes konzorcium referenciái több ponton sem feleltek meg a tenderkiírásnak, és a közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő elmulasztotta tisztázni a nyertes ajánlattevő konzorcium által benyújtott referenciák meghatározó tartalmi elemeit. Ebből arra lehet következtetni:

A FŐVÁROS ÉS A DÖNTŐBIZOTTSÁG IS ÚGY FOGADTA EL A REFERENCIÁKAT, HOGY NEM BIZONYOSODOTT MEG AZOK VALÓSÁGTARTALMÁRÓL.

Ha ezt megtették volna, akkor kiderül, hogy a nyertesnek nincsenek meg teljes körűen a pályázatban elvárt szakmai tapasztalatai, erősítette a szeptemberi, Fővárosi Törvényszéken született bírói döntés a Bábolna álláspontját. Tarlós István szerint azonban nem is erről volt szó, és nincs gond a főváros eljárásával, patkányfronton tehát minden rendben zajlott. Ezt valójában nem tudhatja, hiszen a Közbeszerzési Döntőbizottság még nem folytatta le a kötelezően megismételt vizsgálatot. Ennek eredménye, még ha Tarlós erre is utalt az elmúlt napokban, nem ismert.

Mindennek azért lehet jelentősége, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság egy másik, kártevőirtási tenderben már nemcsak megsemmisítette az önkormányzat tenderdöntését, hanem még meg is bírságolta a szabálytalanságok miatt 2,5 millió forintra a Tarlós vezette fővárost. Ebben az ügyben a Fővárosi Önkormányzat az általa fenntartott szociális intézmények csótánymentesítése, illetve a csótánymentesség fenntartása írt ki tendert a 2018-2022-ra. A megbízás becsült értéke 42,5 millió forint volt.

A közbeszerzésre a tevékenységet a patkánymentesség fenntartáshoz hasonlóan eddig eljáró Bábolna Bio is jelentkezett, de az önkormányzat az ajánlatát érvénytelennek nyilvánította, és kizárta a tenderből. A Bábolna Bio megtámadta a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt, amely megállapította, hogy az önkormányzat a tender elbírálása során megsértette a közbeszerzési törvényt. A döntőbizottság megsemmisítette az önkormányzat eljárást lezáró és azt követően hozott valamennyi döntését, és 2,5 millió forintos bírságot szabott ki rá. Ezt a határozatot az önkormányzat megtámadta a bíróság előtt, de a Fővárosi Törvényszék néhány hónappal ezelőtt elutasította a keresetét.

A Főváros végül a Bábolna Biót nyilvánította a közbeszerzés nyertesévé, és 34,95 millió forintért megbízta a feladat ellátásával 2022-ig.

Ez az eset azt bizonyítja, hogy történtek, és történhettek a fővárosi közbeszerzéseknél olyan visszásságok, amelyek újragondolásra bírják a döntéshozókat. A mai közgyűlésnek pedig, ha nem is csótány-, de patkányügyben ez lehetett volna a értelme.

Ráadásul ez utóbbi kártevő miatt a fővárosnak nagyon is lenne mit vizsgálnia, kampány ide, vagy oda, hiszen Tarlós közegészségügyi érvei sem feltétlenül állják meg a helyüket. Mióta ugyanis május elején, hosszas huzavona után megkezdődött az idén plusz 300 millió forintba kerülő rendkívüli patkányirtás Budapest tíz kerületében, a nyilvánosságnak semmiféle információja nincs arról, ez a teljes éves patkánymentesítési büdzsét felemésztő akció egyáltalán sikerrel járt-e eddig. Sem az irtással foglakozók, sem pedig a megrendelő főváros, továbbá a fővárosi kormányhivatal nem közlik immáron hónapok óta az arra vonatkozó adatokat, hogy valójában milyen patkányfertőzöttség uralkodik ma Budapesten.

Kapcsolódó
Több mint tízezer patkányészlelés volt Budapesten tíz hónap alatt

Több mint tízezer patkányészlelés volt Budapesten tíz hónap alatt

Miközben mindenki egymásra mutogat, a bejelentési és irtási arányok a megengedett patkányszint ötszörösét jelenthetik.

Azt sem tudni, hogy az RNBH Konzorcium úrrá lett-e a tavaszra kialakult patkánykáoszon, a bejelentések özönén, miközben az Indexhez jelenleg is rendszeresen érkeznek a patkányészlelésről szóló olvasói bejelentések, ráadásul ezekről korábban azt is megírtuk: nyilván nem mutathatják a patkányfertőzöttség mértékének hiteles mértékét.

Ezzel kapcsolatban csak Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció képviselőjének adatigényléseire tudunk támaszkodni. Oláh ugyanis már korábban levélben fordult a Főpolgármesteri Hivatal illetékes osztályához, ahonnan augusztus elején egy olyan adatszolgáltatást kapott, amely alapján még mindig rendkívül magas volt a patkányészlelések aránya:

júliusban például 1192-en fordultak a patkányirtókhoz bejelentéssel, és ezek közül 1013 esetben valóban találtak is patkányokat a fővárosban.

Noha a képviselő rendszeres adatszolgáltatást kért, információink szerint sem az augusztusi, sem pedig a szeptemberi adatokat nem kapta meg. Pedig fontos lenne tudni, hogy a Tarlós vezette főváros összesen több mint félmilliárd forintból úrrá tudott-e lenni a most félresöpört közbeszerzés nyomán kialakult patkánykáoszon a fővárosban, vagy sem.

(Borítókép:  A Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegének munkatársa egy társasházban mérget helyez ki a fővárosi XIII. kerületi Jász utcában 2016. augusztus 11-én.- f otó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

31 perce

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.

1 órája