Borkai Zsolt szexvideója a közvélemény-kutatókat is zavarba hozta

009  02A5279
2019.10.10. 17:31 Módosítva: 2019.10.10. 20:42
A Nézőpont és a Századvég kényelmes Tarlós-győzelmet mért, a többi közvélemény-kutató cég nagyon szoros csatára számít vasárnap. A kutatók konferenciáján a szokásosnál is nagyobb volt a bizonytalanság, senki nem merte megjósolni, hogy hat a Borkai-videó a választókra.

Nehéz helyzetbe kerültek a közvélemény-kutatók az önkormányzati választás kampányhajrájában. Borkai Zsolt győri fideszes polgármester nyilvánosságra került szexvideója és a névtelen blog által közölt információk teljesen felülírták az összes politikai és médiaagendát.

A kutatócégek pedig egy-két nap alatt nem igazán tudták megmérni, milyen hatással jár ez a botrány a vasárnapi választásokra. A legnagyobb magyar kutatócégek vezetői szabadkoztak is emiatt csütörtök délután a Nézőpont Intézet székhelyén a Közvéleménykutatók.hu által szervezett konferencián.

A beszélgetésen az öt nagy kutatócég vezetője abban egyetértett, hogy a Borkai-videónak van hatása, ám nem lehet megmondani, hogy mely rétegeket mozgósít, illetve esetleg demobilizál ez a botrány. Néhány idézet, hogy érzékeltessük az átlagosnál is nagyobb kutatói óvatosságot:

  • Pulai András, Publicus ügyvezető igazgatója: „A Borkai-videó szerintem inkább a Fidesz-szavazókat bizonytalanítja el, az ellenzékieket pedig feltüzeli, mert kirak egy olyan puzzle-t, ami eddig nem volt kirakva.”
  • Pillók Péter, Századvég igazgatója: „Bizonyos csoportokra lohasztó jelleggel, másokra mozgósító jelleggel hathatnak. Ilyen események ritkán történnek, nehéz megbecsülni.”
  • Nagy Dániel, Nézőpont Intézet igazgatója: Befolyásolhatja az eredményt, hogy „az ellenzék is be tudott dobni egy nagy bombát. Az erotika megfűszerezte a kampányt”.
  • Závecz Tibor, ZRI Závecz Research igazgatója: „Ha még csak erotika lenne és abból is az egészséges fajta.” „Budapesten lehet felhajtóereje.”
  • Hann Endre, a Medián igazgatója: A Medián megmérte az elmúlt napokban, hogy a választók szerint mennyire durva a kampány. A teljes népességben 56 százalék azt válaszolta, még sosem volt ilyen durva a kampány, 44 százalék szerint olyan, mint a többi. A teljes népességben 40 százalék szerint ez a Fidesz hibája, 20 százalék szerint az ellenzéké, a maradék 40 szerint mindkét oldal hibája. De e számok alapján is nehéz megmondani, hogy kiket mozgósítanak és kiket tántorítanak el a botrányok.

Tarlós vezet – vagy kicsit, vagy nagyon

A Tarlós–Karácsony párharcban azért ennél biztosabban nyilatkoztak a kutatók, bár mindannyian kiemelték, hogy szűkült az olló a két főpolgármester-jelölt között. Magyarán kisebb különbséget mér mindenki, mint akárcsak egy-két hónappal ezelőtt. Különösen a Nézőpont esetében volt érdekes ez a becslés, mert a Nézőpont pár héttel ezelőtt még 18 százalékpontos különbséget közölt, miközben a többi cég szerint csak pár pont a differencia Tarlós és Karácsony között.

Nagy Dániel erről azt mondta, hogy nincs olyan célja az intézetnek, hogy a Fidesz-szavazókat befolyásolják. A legutóbbi mérésüknél már csak 6 százalékpontos a különbség. Az akkori nagy különbség abból is adódhatott, hogy az adatfelvétel idején jött ki Karácsony Gergely hangfelvétele, amely elbizonytalanított több ellenzékit, és eltökéltebbé tett sok Tarlós-szavazót.

Érdemes viszont egyben megnézni a kutatócégek utolsó budapesti tétjeit. Vasárnap éjszaka pedig majd érdemes lesz visszanézni. Az adatokat intézetenként a következő sorrendben közöljük: Tarlós – Karácsony – Puzsér – Berki (nem teljesen azonos módszertannal készült kutatásokról van szó, de a biztos szavazókat takarja):

  • Nézőpont: 49 - 43 - 8 - 0
  • Závecz: 48 - 46 - 6 - 0
  • Medián: 48 - 47 - 5 - 0
  • Publicus: 48 - 48 - 4 - 0
  • Századvég: 51 - 43 - 5 - 1

Látható, hogy míg a Nézőpont és a Századvég (jobboldalhoz kötődő intézetek) kényelmes Tarlós-győzelmet prognosztizálnak, addig a többi cég nagyon szoros csatát mér. Vasárnap kiderül, ki járt közelebb a valósághoz.

A kutatók a konkrét budapesti adatok mellett hoztak magukkal jó sok érdekes felmérést, amelyek szintén teljesebbé teszik a képet, mire is számíthatunk vasárnap.

  • A Nézőpont megmérte a szimpatizánsi táborok maximális méretét: ez Tarlós esetében 500 ezer, Karácsonynál 400 ezer, Puzsérnál pedig 95 ezer. Tehát ennyi embert lehetnek képesek megnyerni, nem ennyi szavazójuk van.
  • A ZRI a települési adatokból készített egy összesítést. Eszerint a 23 megyei jogú városból 17-18 lesz kormánypárti. Az ellenzék győzelme Szegeden és Salgótarjánban biztosnak mondható, emellett Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Pécsen és Dunaújvárosban van esélye az ellenzéknek, illetve izgalmas küzdőtér Eger és Miskolc. Kerületi szinten azt méri a ZRI, hogy a 23-ból 13-15 kerület lesz kormányparti.
  • A Medián megkérdezte, hogy az emberek kormányváltást szeretnének vagy a kormány maradását. Országosan 50% szeretné a kormány maradását, 41 kormányváltást, míg Budapesten fordított az arány: 51 akar kormányváltást, 38 nem.
  • A Publicus pártokra lebontva közölte, hogy a szavazók inkább Tarlósra vagy Karácsonyra szavaznak. A legérdekesebb a Momentum esete: a Momentumhoz kötődő budapesti szavazók 84%-a támogatja Karácsonyt és 8 Tarlóst. Vagyis itt még van tartalék Karácsony számára.
  • A Századvég felmérte, hogy a szavazók kinek a győzelmére számítanak Budapesten – függetlenül a személyes szimpátiától. Itt elsöprő Tarlós-győzelem született: a budapestiek 70 százaléka számít Tarlós győzelmére és csak 18 Karácsonyéra. Akad 1-1 százalék, aki Puzsér, illetve Berki győzelmére számít.

Ezek tehát az utolsó becslések a vasárnapi választás előtt. Érdemes lesz jövő héten elővenni ezt a cikket. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője jelezte is a konferencián, hogy terveznek egy újabb beszélgetést a választások után, ahol éppen a tanulságokat értékelik majd.

(Borítókép: Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatójának előadása. Fotó:  Ajpek Orsi / Index)