Gulyás a kormányinfón: Borkai ügye nem tartozik a nyilvánosságra

2019.10.10. 11:26 Módosítva: 2019.10.10. 13:49

Elsősorban Borkai Zsolt szexbotrányáról kérdezték az újságírók Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a 144. kormányinfón. 

Gulyás Gergely szerint átfogóan érdemes értékelni az egész Borkai-ügyet. a legelső kérdés az, hogy hol van a magánélet határa.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy látja, hogy a korábbi kampányokban a vádaskodások nem lépték át ilyen szinten a privát szféra határát, és szerinte ez a Witthinghoff-ügyben is így maradt. Gulyás erkölcsi szempontból ugyan elítélendőnek nevezte a győri polgármester, Borkai Zsolt viselkedését, de szerinte a sajtó helytelenül teszi, hogy kiemelten foglalkozik az esettel, mert az nem tartozik a nyilvánosságra.

Aggódom, hogy lassan a kormányinfóra is ki kell tenni a 18-as karikát 

– utalt Gulyás többször is arra, hogy szerinte a nyilvánosság jelenleg túllépett a „közerkölcs és a jóérzés” határain.

Mindenki azzal tölti a szabadidejét, akivel csak akarja, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerinte az, hogy Borkain kívül kik szerepelnek a nyilvánosságra került jachtos felvételeken, azért sem releváns, mert

a kormány nem képviseltette magát az adott alkalommal.

Gulyás szerint valószínűleg politikai okokból publikálták a videókat. Azt ugyanakkor jelezte: nem igaz, hogy a kormánynak vagy a Fidesznek korábban is tudomása lett volna a felvételekről.

Gulyás: A kormánynak nincs feladata Borkai ügyével

Az Index megkérdezte Gulyás Gergelytől, hogy a kormány vagy a Fidesz tervez-e bármilyen vizsgálatot indítani Borkai ügyében. Gulyás erre azt válaszolta:

A kormánynak semmilyen feladata nincs az ügyben, mert semmi köze nincs hozzá.

Az adriai orgia semmilyen kapcsolatban nincs a kormány által hirdetett keresztény szabadsággal, állította Gulyás, aki szerint kevés dolog értelmezhető véletlenként mindabból, ami a nyilvánosságra került felvételeken látható.

Borkainak nem kell újságírói kérdésekre válaszolnia, mert már kiállt a nyilvánosság elé, és mindent elmondott, amit erről az ügyről el lehet mondani, mondta a miniszter.

A Borkaira vonatkozó kérdések kapcsán Gulyás Gergely többször emlegetett kettős mércét, szerinte ugyanis a sajtó nem egyforma mértékben foglalkozik Wittinghoff és Borkai szexbotrányával. Gulyás ízlésének ebből a szempontból kizárólag Mandiner gyakorlata felelt meg, mivel az egyik ügyről sem tudósított. Épp ezért a miniszter a Mandiner megvásárlására buzdított mindenkit.

Az újságírói kérdések Érintettek más témákat is. ezekRe így válaszolt Gulyás Gergely:

 Gergely:

A német Spiegel szerint Magyarország meg akarta vétózni, hogy az Európa Unió figyelmeztesse Recep Tayyip Erdoğan török elnököt és kormányát a szíriai invázió következményei miatt. (link) Ennek kapcsán Gulyás arról beszélt, hogy a magyar kormány háborúellenes, ugyanakkor támogatja Törökországot abban, hogy a területén élő illegális bevándorlókat kiutasíthassa saját országából. Diplomáciai szinten ennek a két elvnek egyszerre igyekszik megfelelni a kormány.

Karácsony Gergelyről Gulyás Gergely azt mondta: feloldhatatlan ellentét van az ellenzéki főpolgármester-jelölt szavai és tettei között, hiszen hiába van jogerős ítélet, ami alapján Karácsony Gergelynek nyilvánosságra kellene hoznia a zuglói önkormányzat dokumentumait, továbbra is hallgat. Ez alapján Gulyás a választókra bízná, hogy megítéljék a főpolgármester-jelölt alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.

Gyulás Gergely úgy gondolja, hogy Tarlós Istvánt ismét fő polgármesterré választják a budapestiek. Amennyiben mégis Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, a kormány ugyanúgy fog hozzáállni, mint minden más megválasztott városvezetőhöz, tette hozzá.

Orbán Viktor Nemes Pált támogatja Szegeden (link): Gulyás arról beszélt, hogy Nemes ismert és elismert üzletember a városban, aki csak alvállalkozóként szerződött a Szeviéppel, ezért Gulyás szerint – a szegedi városvezetéssel ellentétben – nem tehető felelőssé a Szeviép-ügyben. 

A dr. László Imrét ért szexuális zaklatási vádakról (link) is kérdezték Gulyást. Ennek kapcsán a miniszter csak annyit szögezett le, hogy a kormány elítéli az erőszakot. Ugyanakkor azt is mondta: a kérdésben nem akar pártpreferencia alapján igazságot tenni, mivel az alaptalan vádaskodás veszélye épp olyan nagy, mint mennyire súlyos a tényleges szexuális zaklatás tényének tagadása.

Az EU-s költségvetésről: Gulyás szerint a kormány tisztában van azzal, hogy a brexit miatt kisebb lesz „a közös torta”. A miniszter ugyanakkor arról is beszélt, hogy Magyarország számára csak olyan költségvetés elfogadható, amelyben a „tortaszeletek” is arányosan csökkennek, azaz ahol a kieső pénzek terhét a tagállamok egyformán viselik.

A heti kormányülés történéseiről Gulyás a következőket mondta:

  • A kormány is támogatja, hogy Magyarország Várhelyi Olivért jelölje biztosnak az Európai Unió következő bizottságába. Gulyás szerint Várhelyi Olivér szakmai felkészültségét senki nem vitathatja.
  • Gulyás szerint politikusként egyedül Trócsányi Lászlónak lett volna felhatalmazása, hiszen ő vezette azt az európai parlamenti választási listát, amely 53 százalékos támogatást kapott. 
  • A kormány továbbra is elutasít minden olyan EU-s intézkedést, amely a bevándorlók kvóta szerinti elosztást javasolja.
  • Családvédelmi akcióterv további 2 milliárd forintnyi támogatási keretet biztosít autóvásárlásra. Eddig több mint 40 ezer babaváróhitel-igényleges és durván 30 ezer megkötött babaváróhitel-szerződésnél tart az akcióterv. 
  • A költségvetés stabil, a 2019-es költségvetési hiánycél teljesíthető. Ezzel indokolta Gulyás azt, hogy a kormány idén már többször növelte a családvédelmi akciótervre szánt pénzügyi keretet.