150-nel gázolt halálra Cegléd belvárosában egy 18 éves lányt, azóta sem kért bocsánatot

2019.10.09. 05:27 Módosítva: 2019.10.09. 07:25

Szombaton Cegléden autós felvonulást rendeznek két halálos baleset helyszíne között, amely az utóbbi időben történt. Emesét tavasszal gázolták halálra, édesanyja az RTL Híradónak nyilatkozott azután, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást, és az ügyet átadta vádemelésre az ügyészségnek.

Az édesanya a kislányáról azt mondta, hogy rendkívüli teremtés volt, jó tanuló, soha nem ártott senkinek. Aznap a barátjával egy pizzázóból mentek hazafele, amikor egy 22 éves férfi halálra gázolta. A nyomozás szerint a férfi 150-nel mehetett.

A nő jól ismeri a gázolót, akinek a húga és a halálra gázolt lány húga osztálytársnők, barátok voltak. Az édesanya elmondta a kisebbik lányáról, aki szintén kitűnő tanuló, hogy azóta alig bír felkelni reggelenként, annyira fáj neki a nővére elvesztése. Kamaszkorban van, amikor a legnagyobb szüksége lenne a testvérére, képtelen élni a normális életét, elvesztette az életkedvét, örömét, mondta az édesanya.

A túlélésért küzdünk, mondta.

A 22 éves gázolóról azt mondta, olyan, aki se tanulni, se dolgozni nem szeretett. A szülők egyszer meglátogatták őket, de sem ők, sem a gyerek nem kért bocsánatot.

A lány barátja is komoly lábsérülést szenvedett, nem tud rendesen járni, és a lelki sebei sem gyógyulnak, mondta a nő, aki úgy tudja, azóta is rendszeresen hajtanak nagy sebességgel a városban fiatalok. Ezért is tartanak felvonulást a szülők.