Ahmed kitart a Fidesz mellett

2019.08.28. 14:14

Safar Ahmed sebészként dolgozik Siófokon. A Somogy TV augusztus elején készült videójában elmondja, hogy 42 évvel ezelőtt a Szíriával határos Libanonból érkezett Magyarországra, az itt töltött évtizedek alatt pedig – elmondása szerint – több százezer kezelést csinált már, egyebek mellett kéz-visszaültetéses operációt is végzett. Beszél arról is, hogy nagyon szereti a hivatását, azt mondja: még álmában is operál.

Safar Ahmed a videóban úgy fogalmaz: „Siófok a szerelmem, a kedvencem, (...) brutális erős a kötődésem Siófokhoz, (...) Siófok az én városom, az én hazám.”

Safar Ahmed
Safar Ahmed

A siófokiak is kedvelhetik őt, hiszen 2014-ben önkormányzati képviselőnek választották. Amikor az interjút készítő hölgy megkérdezi tőle, hogy miért akart politikus lenni, akkor Safar Ahmed azt mondja: nagyon sokat kapott a siófoki emberektől, „nagyon sok szeretetet, tiszteletet, imádatot kaptam tőlük” – részletezi, és ezért mindezt szeretné viszonozni is számukra. Azt is hangsúlyozza, hogy a 12 km hosszú aranyparti szakaszon, a hajóállomástól Balatonaligáig terjedő választókörzetében rengeteg még a tennivaló. Valószínűleg ezért is döntött úgy, hogy újra elindul az önkormányzati választáson.

A közbeszéd és a Fidesz kommunikációja persze sokat változott Safar Ahmed 2014-es képviselővé választása óta. A 2015-ös menekültválság óta ugyanis a kormánypárt nyíltan és egyértelműen bevándorlásellenes retorikát folytat. Orbán Viktor miniszterelnök 2017 szeptemberében például azt mondta a Kossuth Rádióban:

Mi nem hívtunk ide soha senkit se vendégmunkásnak, se semmilyen más okból, hogy itt éljenek velünk. Tehát mi nem bevándorló ország vagyunk, és Magyarország nem akar bevándorló országgá válni.

De a miniszterelnök az etnikai homogenitás megőrzésének fontosságáról is beszélt 2017-ben, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évértékelőjén. Orbán Viktor 2018-ban, szintén az iparkamara egyik rendezvényén is fontos kijelentést tett a bevándorlókkal kapcsolatban, azt mondta:

Nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem.

Safar Ahmed az idei önkormányzati választáson ismét a Fidesz színeiben indul. Az Index megkereste a képviselőt, azt kérdeztük tőle, hogy mennyire tud azonosulni a pártja migrációs politikájával, valamint hogy mennyire ért egyet azzal, hogy a bevándorlók nem tudnak integrálódni Magyarországon. Safar Ahmed erre azt írta: 

42 éve élek Magyarországon, melyet második hazámnak tekintek. A magyarokat vendégszerető népként ismertem meg, ennek is köszönhető, hogy családot tudtam alapítani, egzisztenciát tudtam teremteni itt magamnak. Az illegális bevándorlással kapcsolatban pedig teljes mértékben osztom a Kormány álláspontját. Az én véleményem is az, hogy minden ország maga dönthesse el, hogy kit enged be és kit nem. Nincs ez másképp a szülőföldemen, Libanonban sem.

Ezután arról érdeklődtünk, hogy mi a véleménye a legális bevándorlásról, tehát arról, ha valaki törvényes módon szeretne ide jönni, és itt dolgozni. Erre már nem válaszolt, majd a kérdésünkre, hogy ő 42 évvel ezelőtt miért hagyta el Libanont, és hogyan sikerült beilleszkednie Magyarországon, a következő választ küldte:

Köszönöm megtisztelő érdeklődését, október 13. után örömmel válaszolok kérdéseire.