Baranyi Krisztina nyerte a ferencvárosi előválasztást

Baranyi Kriszta
2019.08.16. 16:59

Baranyi Krisztina, a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület független polgármesterjelöltje, az LMP, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, sőt, a kerületet sokáig vezető Gegesy Ferenc által támogatott politikus nyerte a ferencvárosi ellenzéki előválasztást. Baranyi a momentumos Jancsó Andreát győzte le, aki a szavazatok 28 százalékát,

míg a győztes 72 százalékot kapott. ezzel baranyi krisztina a legtöbb ellenzéki párt által támogatott, ám független kihívója a ix. kerületet 2010 óta vezető, fideszes bácskai jánosnak.

Az első, kerületi előválasztáson az arra jogosultak mintegy 4 százaléka vett részt, ami megfelel a főpolgármester-jelölti előválasztáson tapasztalt arányoknak.

Jancsó Andrea ugyan nem vett részt az előválasztási eredményhirdetésen (előre tervezett utazása miatt, amiről előre, még az előválasztást megelőzően tájékoztatta Baranyi Krisztinát), ám azt már az urnazárást követően egyértelművé tette:

minden erőmmel azért fogok kampányolni, hogy a ferencvárosi ellenzék kisöpörje Bácskai János bandáját a kerületből. Együtt fogjuk megújítani a kerületet, együtt fogunk tisztességes gazdálkodást, tisztaságot, biztonságot, békét és nyugalmat teremteni.

Az eredményhirdetésen Magyar György, a civil választási bizottság elnökének bejelentését követően ugyanakkor a Momentum képviseletében jelenlévő Berg Dániel lépett oda Baranyi Krisztinához gratulálni. Ezután a Momentum politikusa azt is elmondta, elismerik az eredményt, szívből gratulálnak a nyertesnek, sőt,

a Momentum teljes mellszélességgel Baranyi Krisztina mellett fog állni a kampányban.

Baranyi Krisztina elsősorban a ferencvárosiaknak köszönte meg a támogatást, az elsöprő eredményt és a körülményekhez, valamint a kétnapos előválasztási procedúrához képest kiemelkedő részvételt sikernek értékelte. A polgármesterjelölt ugyan ezt az estét az ünnepléssel tölti, de szombattól minden erejével a közelgő, hivatalos kampányra és a Fidesz polgármesterének legyőzésére fordítja.

Az idevágó kérdésre Baranyi Krisztina az elmúlt hetek hónapok pengeváltásait a múlt lezárt történéseinek nevezte, amellyel már nincs értelme foglalkozni, másra kell koncentrálni, a munkához pedig nagy örömmel látja Jancsó Andreát is.

Baranyi Krisztina ezzel a képpel mondott köszönetet az őt támogató kerületi lakosoknak:

Jancsó Andrea az eredményhirdetést követően Facebook-oldalán gratulált a győztesnek:

Az előzményekről többször is írtunk: miután az európai parlamenti választáson az ellenzéki pártok között kiemelkedően jól szerepelt a kerületben, átvette a Párbeszéd jelölési jogát a Momentum, érthető okokból saját jelöltet keresve. Ugyanakkor az már hónapokkal ezelőtt ismert volt, hogy ringbe száll a kerületben jól ismert Baranyi Krisztina is. Olyannyira, hogy állítólag a Momentum először őt is akarta felkérni, majd, miután Baranyi kikötötte, hogy kizárólag függetlenként indul, a Momentum egy saját tagot talált, a kerületi exLMP-s képviselő Jancsó Andrea személyében, akit az MSZP és a Jobbik támogatott még.

Baranyi Krisztina közismert a IX. kerületi politikai színtéren, hiszen az ő  nevéhez (is) fűződik a parkolási botrányok nyilvánosságra hozatala, de számtalan környezetvédelmi akció, így például az Illatos úti veszélyes anyagok elszállítása is politikai teljesítményéhez tartozik. Ugyanakkor nem ápol túlságosan baráti viszonyt a kerületi MSZP-vel és DK-val sem, és még az antikorrupciós küzdelem melletti elkötelezettségére büszke Momentum is távolságtartó a politikussal.

Nem úgy a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt. Már Karácsony Gergely előválasztási kampányában, annak a hajrájában is feltűnt Baranyi Krisztina. Éppen erre hivatkozva, és Karácsony közbenjárásával érte el Baranyi, hogy a IX. kerületben legyen előválasztás. A Párbeszéd logója egyébként mindkét jelölt neve mellett ott volt az előválasztási szavazólapon, amelyen ugyanakkor az is szerepelt, hogy érvényesen csak egy jelöltre lehetett voksolni. 

Nagy kérdés, Baranyi mellé Karácsony – és a kerületi ellenzéki szavazók – után felsorakoznak-e a pártok helyi szervezetei is a kampányban, az erőforrásokra mindenesetre nagy szükség lehet a matematikailag akár nyerhető körzetben. Bácskai János egyébként nemcsak a parkolási, vagy éppen a kerületi lakásmutyik, hanem más ügyek miatt is megosztó polgármester a Ferencvárosban. Ráadásul eleve nem nagy aránnyal, éppen az akkori ellenzék megosztottsága miatt tudta legyőzni a kerületet húsz évig irányító Gegesy Ferencet a 2010 őszi önkormányzati választáson, de még inkább

2014-ben, amikor Bácskai 44,45 %-ot, míg Gegesy 43,14 %-ot KAPOTT

Bácskai botrányai pedig azóta sokat visszavehettek támogatottságából, amit igazolni látszanak a nem személyre, hanem pártokra leadott májusi európai parlamenti választási eredmények is, hiszen a Ferencvárosban a Momentumnak és a DK-nak a többi ellenzéki párt nélkül is több szavazata volt, mint a jobboldalnak. Konkrétan a Fidesz-KDNP: 38,3, míg a Momentum: 22,83, a DK: 17,13, az pedig MSZP-P: 7,69 százalékot kapott listán, így e pártok közös támogatása az ellenzéki polgármesterjelölt számára igencsak reménykeltő lehet.

Bácskai János Ferencváros polgármestere
Bácskai János Ferencváros polgármestere
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Éppen ezért csak részben szerencsés, hogy az előválasztás eredményhirdetés csaknem egybeesik a valódi kampányszezonnal, hiszen az október 13-i voksolás szabta határidők szerint:

  • a hivatalos választási kampány a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik, azaz augusztus 24-én.
  • Képviselő- és polgármesterjelölteket, megyei listát ajánlani augusztus 26-ától, hétfőtől lehet.
  • A választáson a képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-én 16 óráig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelölteknek településtípusonként és választási típusonként eltérő számú ajánlást kell összegyűjteniük.

A ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelöltek nyilvános vitájáról itt, a valódi ellentét hátteréről pedig ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Borítókép: Csomor Ádám / Index