Bohózat Békéscsabán: romokban az ellenzék és a kormányoldal is

2019.08.15. 14:39

Nem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok Békéscsabán, ezért két ellenzéki polgármesterjelölt is elindul az októberi önkormányzati választáson. Az Atv.hu szerint az MSZP, az LMP, a Liberálisok és a Mindenki Magyarország Mozgalom támogatásával elindul Miklós Attila, helyi szocialista önkormányzati képviselő, valamint a korábban bemutatott Dancsó Tibor, akit a DK, a Jobbik és a Párbeszéd támogat. 

A Momentum egyáltalán nem vesz részt a békéscsabai választáson, nem állítanak jelölteket – bár korábban Dancsót támogatták –, mert mint a párt Békés megyei elnöke a héten nyílt levélben jelezte: az ellenzék helyi koordinációjából hiányzik a fegyelmezettség és a jóindulat. 

Békéscsabán nemcsak az ellenzék, de úgy tűnik, hogy a kormányoldal is megosztott. A Fidesz–KDNP nyáron bejelentette, hogy míg képviselőjelölteket indítanak a választáson, nem lesz polgármesterjelöltjük. A kormánypártok helyben Szarvas Péter jelenlegi polgármestert támogatják, aki öt éve a Jobbik támogatásával lett a város vezetője. 

A helyzet pikantériája, hogy Szarvas hivatalosan a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben indul a választáson, a szervezet pedig nemcsak polgármesterjelöltet, hanem képviselőjelölteket is állít – írtja az Atv.hu. Azaz a pillanatnyi állás szerint

lesz két ellenzéki polgármester-jelölt, egy független polgármester-jelölt (aki egyben a kormányoldal polgármesterjelöltje is), valamint az ellenzékiek mellett lesznek kormánypárti és a kormánypártok polgármesterjelöltjéhez köthető független képviselőjelöltek is. 

Békéscsabán  a Fidesz–KDNP 46,45 százalékot hozott a májusi EP-választáson, de az ellenzék együtt képes lehetne ringbe szállni a városért, hiszen az együttműködésre hajlamos pártok összesítve 46,07 százalékot értek el.