Még nem biztos, de valószínű, hogy Nagy Blanka is jelölt lesz Kiskunfélegyházán
További Belföld cikkek
-
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
- Egyetemi tanszéket alapít egy magyar gyógyszergyár
- Erdő Péter: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
- Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
- Tuzson Bence találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
Minden jelölt akkor biztos, amikor az idevágó döntésükről a helyi pártszervezetek bejelentést tesznek, mondta lapunknak Kunhalmi Ágnes. Az MSZP országos választmányának elnökét azután kérdeztük meg, hogy a Hír Tv birtokába került egy belső szocialista levelezés, amely szerint a kiskunfélegyházi MSZP támogatásáról biztosítja a képviselő-jelöltségre pályázó, frissen érettségizett Nagy Blankát.
A kiskunhalasi diáklány Kiskunfélegyházán indulhat hivatalosan független, civil önkormányzati képviselőjelöltként.
Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP az ország minden egyes önkormányzati választási polgármester- és képviselőjelöltről hasonló döntést hoz, de minden esetben a helyi alapszervezeteik által felterjesztett jelöltekről van szó. Már csak ezért sem kívánt Nagy Blanka ügyében további kommentárt fűzni a dologhoz, mint azt:
Tiszteletben kell tartani a helyi pártszervezetek autonómiáját, hiszen önkormányzati választásról van szó.
Ugyan a kormánymédiában felreppent hírt maga Nagy Blanka nem kommentálta, de nem is cáfolta – az Index pedig telefonon nem érte el a diáklányt –, úgy tűnik, az indításáról szóló hírek megerősítésével várni kell a napokon belülire tervezett összefogás-bejelentésre.
Információink szerint Nagy Blanka függetlenként való, ám az MSZP által megnevezhető jelöltek „kvótáján” történő indulását egyelőre a kiskunfélegyházi ellenzéki összefogás több résztvevő pártja sem vétózta meg, de hivatalos alapszervezeti döntések még nem minden esetben születtek, ez is oka lehet a bejelentés elhúzódásának. Úgy tudjuk, Kiskunfélegyházán egyébként több párton kívüli jelölt lesz, és egy helyi egyesület zászlaja alatt alakul a Mi Hazánk kivételével valamennyi ellenzéki pártot felölelő összefogás.

Nagy Blanka elvileg augusztusig kivonta magát a közszereplésekből, ugyanakkor már az európai parlamenti (EP) kampányban is fel-feltűnt, főként az MSZP által favorizált civilként. Ahogy azt megírtuk, a kormánypárti sajtó azután kezdte el támadni a 18 éves lányt, hogy tavaly decemberben, majd az év elején több tüntetésen is felszólalt. Kecskeméten például azt üzente Kövér Lászlónak, hogy egy „bajszos fasz”, valamint „hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát”.
Először Bayer Zsolt nevezte kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolinak, majd az Origo, a Ripost, a Figyelő és a Lokál azt állította, hogy a tanuló több tárgyból bukásra áll, és sokat hiányzik az iskolából. Ezután a diáklány több pert megnyert a kormánymédiával szemben, így milliós kártérítésre is jogosult, Bayer Zsolttal ugyanakkor csak szeptemberben találkoznak majd a bíróságon.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
3 perce
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája
- Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.
1 órája