Az alternatív iskoláknak is betartana a kormány

D ATI20170901018
2019.06.29. 16:54

Úgy tűnik, hogy a kormány a nemsokára végszavazásig jutó köznevelési törvényen még tovább szigorítana: a friss összegző módosító javaslat az alternatív iskolákat veszi elő, és szab szinte betarthatatlan feltételeket a működésükhöz.

Legutóbb arról a módosítóról írtunk, ami a magántanulói státuszt szüntetné meg: a kormány a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni tanrendet kérhetnek.

Az összegző módosítóban szereplő, alternatív iskolákra vonatkozó részek érelmében két szempontnak való megfeleléshez kötik, hogy az alternatív kerettanterveket elfogadja a szakminisztérium:

  • az alaptantervben megszabott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben
  • "a Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától"

És hogy miért problémás ez?

"A fenti rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok. Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban.

Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek" - írja a Szülői Hang. Hozzáteszik, 

a módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának tagja a Népszavának még erősebben fogalmazott: egyénre szabott tanításszervezés helyett a kormány egy olyan „ásatag, autoriter rendszerekre jellemző modellben” gondolkodik, amely már a múlt században is megbukott.

(Nyitókép: Az osztálytanító visszaengedi szüleikhez az elsős diákokat a nyíregyházi Waldorf Óvoda Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanévnyitója után 2017. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Balázs Attila)