Pedagógus Kar: Nem kényszerítik idő előtt iskolába a gyerekeket

2019.06.28. 11:03 Módosítva: 2019.06.28. 11:08

A köznevelési törvény módosítása nem kényszerítik idő előtt az első osztályba az iskolaéretlen vagy problémás gyerekeket, és a szülők a magántanulókra vonatkozó szabályok változása ellenére ezután is választhatnak alternatív iskolát gyermeküknek, mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

A köznevelési törvény parlament előtt lévő módosítása változtatna a gyermekek iskolába kerülésén. Eddig a szülő kérésére automatikusan maradhatott még egy évet az óvodában a gyerek. Az új szabályozás az óvoda meghosszabbítását már szakértői döntéshez köti.

A pedagóguskar elnöke szerint mivel a gyerekek 95 százaléka már háromévesen elkezdi az óvodát, a korábbinál több idő jut az iskolára való felkészülésre, ezért az átállás kevésbé okozhat gondot a hatéveseknek.  Akinek komolyabb problémája van, annak továbbra sem kell kötelezően beiratkoznia hatévesen az első osztályba, a törvény indokolt esetben lehetőséget ad a plusz óvodai évre. 

Mint megírtuk, a köznevelési törvény újabb tervezett módosításának hatásáról még a szakemberek is találgatnak. A javaslat szerint a jövőben a magántanulói státuszt egyéni munkarendre nevezik át, és a hagyományos iskolai kereteken kívüli tanulást nem az iskolaigazgatók, hanem egy állami szerv fogja engedélyezni.  

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint nincs mitől tartaniuk a magántanulóknak. Akinek a helyzete valóban indokolja, az a jövőben is tanulhat egyéni munkarendben. Miután nem a magántanulói státus jelenti az egyetlen kiutat azoknak, akik menekülnének az állami iskolarendszerből, felesleges arról beszélni, hogy az egyéni tanrend bevezetése ellehetetleníti az alternatív megoldásokat keresőket, mondta Horváth Péter. Horváth szerint  a jövőben is nyugodtan választhatnak családok olyan nem állami iskolát, amelyekben speciális tanterv mentén, alternatív pedagógiai módszerekkel oktatnak.

"Azoknak a diákoknak, akik sport-, művészeti tevékenység, egészségügyi problémák vagy külföldi tartózkodás miatt kérelmezik az egyéni tanrendet, a továbbiakban sincs okuk aggodalomra, hiszen a törvény biztosítja az iskolába járás alóli felmentés lehetőségét" - mondta Horváth Péter. A pedagóguskar javaslatot is tett arra, hogy  akinél betegség vagy külföldi tartózkodás az indok, annál ne is kelljen feltétlenül lefolytatni a hivatalos eljárást az egyéni tanrend engedélyezéséhez

A Nemzeti Pedagógus Kar azt is szeretné elérni, hogy az egyéni munkarendről továbbra is az iskolaigazgatók dönthessenek, és a törvényjavaslatban szereplő állami szerv  kapjon egyetértési jogot. Horváth szerint fontos az is, hogy ez a hivatal lehetőleg helyben legyen, vagy legalább járási szinten, olyan szakértőkkel, akik ismerik a helyi viszonyokat. A megyei szint már túl távol van az iskolától.