18 év után otthagyja a Klubrádiót, hogy elinduljon a Fidesz ellen

2019.06.14. 08:25

Pikó András rádiós műsorvezetőt, a Klubrádió munkatársát kérte fel polgármesterjelöltnek az őszi önkormányzati választásokra Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban a Momentum az együttműködő ellenzéki pártok (MSZP, DK, P, Momentum, Szolidaritás) nevében.

A 15 éve Józsefvárosban élő újságíró a C8 Civilek Józsefvárosért Civil Társaság egyik alapítója, e minőségében kérték fel őt, és több hónapos tárgyalássorozat után

Pikó el is vállalta a polgármester-jelölti felkérést.

Azt már korábban, amikor először felmerült a jelölése, egyértelművé tette, számára és a civil társai számára is csak akkor van értelme az együttműködésnek a pártokkal és akkor indokolt a jelölés elfogadása, "ha nem biodíszlet szerepre" szánják őket, hanem valódi esélyt adnak a civil politika érvényesülésére.

Most is állítja, nem pávatáncról volt szó, a január óta zajló tárgyalásokon valódi garanciákat kért és végül kapott arra, hogy a részvételi demokrácia bevezetésén és megszilárdításán, továbbá a nyilvánosság kiszélesítésén alapuló kerületi programját megvalósíthatja az őt formálisan jelölő pártokkal. A pártok közös jelöltjeként, helyi listavezetőjeként indul ősszel, ugyanakkor egyetlen párt frakciójába sem ül majd be. Pikó polgármester-jelöltsége mellett az ellenzék abban is megegyezett már, hogy valamennyi önkormányzati választókerületben is közösen indulnak.

Pikó bemutatkozó kampányfilmje arra épít, hogy ő valóban Józsefvárosban él, nemcsak a VIII. kerületi szavazatok kellenek neki.

„Én a nap 24 órájában vagyok józsefvárosi. Jelenleg a kerület fideszes vezetői, a polgármester és a két alpolgármestere is, mind más kerületekben laknak. Ők nem látják a kutyaszart, vagy éppen a lódarazsakat a kutyafuttatókban, ahol nem cserélik földet. Nem beszélnek senkivel, így ugyan papíron közlik, hogy rendben vannak például a közvécék, mi másnap dokumentálni tudjuk, hogy nem, nincsenek, használhatatlanok. Mert mi itt vagyunk. Ők bejönnek a hivatalba, aztán hazamennek, a problémákat pedig itt hagyják a józsefvárosiaknak. Ezen változtatni kell", mondta el Pikó egy háttérbeszélgetésen, ahol azt is egyértelművé tette: kész terve van a Fidesszel szembeni kampányra, ahogyan az önkormányzat vezetésére is.

Az újságíró természetesen fel van készülve arra is, hogy lejárató hadjárat indul ellene. Például azért, mert az általa is alapított Heti betevő ételosztó civil szervezet helyi csoportjával 2015-ben menekülteken segítettek, vagy éppen azért, mert jelenleg is ételosztással igyekeznek enyhíteni a józsefvárosi családok kiszolgáltatottságán.

Már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja hagyni, hogy az újságírói elfogulatlanságát, vagy éppen a munkahelyét kritika érje az indulása miatt,

Pikó éppen ezért elhagyja a Klubrádiót, ahol 18 éve dolgozik.

Mindezt a ma reggeli műsorban jelentette be. A politikai újságíró rádiós karrierje egyébként 1991-1994 között a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójánál kezdődött, 2001 óta a Klubrádió munkatársa, a Reggeli gyors műsorvezetője.