A kormány elé kerülhet Orbán Ráhelék divatstratégiája
Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát - jelentette be csütörtökön Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója a közmédia több csatornáján (M1, Kossuth Rádió).

Bata-Jakab szerint a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon - írta az MTI.
A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel. Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, és ennek keretében egy ernyőmárkán (amit úgy hívnak, hogy Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön - tette hozzá.
Egy hónapja írtuk meg a Magyar Közlöny alapján, hogy egymilliárd forinttal támogatja a központi költségvetés a Magyar Divat & Design Ügynökség idei tevékenységét. Ezt az állami céget a Magyar Turisztikai Ügynökség alapította 150 millió forintos költségvetéssel, és januárban kapott meg székháznak egy budai villát az Istenhegyi úton, amit fel is újítanak. A cégben nincs semmilyen formális funkciója a kormányfő lányának, de vezetőjét, Bata-Jakab Zsófiát a barátnőjeként tartják számon, és Orbán Ráhel a cég reprezentatív eseményein is részt vesz.
A magyar állam lesz a legnagyobb divatdiktátor
De szó szerint. Egy dolog hiányzott a hazai divatszakmából igazán: még egy kis állami irányítás.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend
Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.
március 22., 21:06
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
tegnap, 09:25
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
tegnap, 08:15
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
tegnap, 07:04
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42