Pompeo megérkezett, az amerikai külügy asztalra tette az orosz-ügyet

D MTI20190211002
2019.02.11. 11:11

A demokráciák a legerősebb szövetségeseink, az eleven civil társadalom és a szabad média pedig a plurális demokrácia alapjellemzői – a többi között ilyen sarokpontokkal adott ki közleményt Michael Richard Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre érkezése előtt az amerikai State Department. Pompeo meg is érkezett Magyarországra, Magyar Levente külügyi államtitkár fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – a magyar diplomácia révén az MTI által közreadott képek tanúsága szerint.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma megerősítette, amiről az Index szombaton már beszámolt, Pompeo elsősorban azért érkezik Magyarországra és a közép-európai térségbe, hogy kimutassa elkötelezettségét a régió irányába, és ismételten megerősítse az amerikai jelenlétet (és befolyást) ebben a térségben.

Nyugati szövetség

Mint most írják, meggyőződésük, hogy az erős, egységes transzatlanti szövetség elveiben a közös védelempolitika, a demokrácia és az alapvető szabadságjogok iránti elkötelezettség áll. Éppen ezért a külügyminiszterük, éppen a vasfüggöny lebontásának harmincadik évfordulójára időzített látogatása szimbolizálja nagyrabecsülésüket azon államok irányába, amelyek ezzel szerezték vissza szabadságukat, szuverenitásukat, elköteleződésüket a nyugati demokrácia irányába. 

A közlemény szerint az érintett országok eme elkötelezettségét nemcsak NATO-szövetségbe lépésük, hanem az Európai Unióhoz történt csatlakozásuk is megszilárdította. Éppen ezért az Egyesült Államok elkötelezett, hogy elmélyítse diplomáciai, katonai, kereskedelmi és kulturális együttműködését Közép-Európával, annak érdekében, hogy

az Oroszország és Kína nyomásának kitett régió kapcsolata inkább a Nyugattal erősödjön.

Védelem és biznisz

Ugyanakkor Amerika elvárja szövetségeseitől, hogy járuljanak hozzá védelmi képességeik megerősítéséhez, ezzel kapcsolatban pedig emlékeztettek: Magyarország és Szlovákia esetében hiteles elképzeléseket, terveket is látnak arra vonatkozóan, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsák, aminek 20 százalékát 2024-ig az eszközbeszerzések teszik ki. Ennek magyar vonatkozásaiként egy légiszállító beruházást, valamint 12 nemzeti beszerzést emeltek ki – ez a bejelentés tehát ma várható is, ahogyan a kétoldalú védelmi megállapodásról szóló egyezség bejelentése is esélyes.

Azt is kiemeli ugyanakkor a közlemény:

az Egyesült Államok, Magyarország, Szlovákia és minden NATO-szövetséges közös érdeke a gyarapodó, stabil és demokratikus Ukrajna.

Ezzel kapcsolatban szombaton már megírtuk, egy neve elhallgatását kérő amerikai kormányhivatalnok szerint Mike Pompeo konkrétan „nyomást fog gyakorolni” Orbán Viktor magyar kormányfőre azért, hogy a kormány vonja vissza az Ukrajna csatlakozását érintő, az ukrajnai magyar lakosság jogsérelmei miatt megfogalmazott csatlakozás-blokkolást.

Sajtó, civilek és korrupcióellenes programok

A múlt pénteki washingtoni telefonos háttér-tájékoztatóval egybevág a hivatalos közlemény abban is: „A szövetségeseinket szövetségesként kezeljük, és elvárjuk tőlük, hogy betartsák vállalásaikat”. Magyarán az amerikai kormány napirendre veszi ma Budapesten azt is, hogy a NATO, az EBESZ és más transzatlanti intézmények tagjaként:

kormányaink arra esküdtek fel, hogy fáradhatatlanul dolgozzanak állampolgáraink szabadságának biztosításáért.

Írtunk arról, hogy Orbán Viktor egy rakétaüzlettel sem úszhatja meg teljesen az amerikai kormány, sőt ma már igenis a Trump-adminisztráció jogállamiság-kritikáit. Most a közlemény nem kevesebbet köt ki: „A demokráciák a legerősebb szövetségeseink, az eleven civil társadalom és a szabad média pedig a plurális demokrácia alapjellemzői”. Persze Pompeo és az amerikai kormány számára ezek a jogsérelmek elsősorban az orosz befolyás hatására és mintájára átalakuló magyarországi demokratikus intézményrendszer miatt élveznek prioritást a mai tárgyalásokon – ismételték meg diplomáciai forrásaink.

A hivatalos közlemény ugyanakkor nem véletlenül tesz említést a szabad sajtóról és a civil szervezetekről. Pompeo saját befolyásuk erősítése érdekében új kezdeményezéseket is bejelent ma Budapesten, amelyek nem csak szimbolikus értelemben fejezik majd ki az Egyesült Államok elköteleződését a közép-európai régió iránt. Az amerikai kormány által finanszírozott tudományos és szakmai csereprogramot indítanak, a következő tanévtől ugyanis Magyarország csatlakozik a Future Leaders Exchange Programhoz, amely magyar középiskolásoknak biztosít egyéves amerikai ösztöndíjat.

De az előzetes bejelentés alapján erősítik a független helyi média támogatását is mind a négy visegrádi országban, amelynek szintén amerikai szakmai csereprogramok jelentik majd a fő hangsúlyát. Ezen túl a Pompeo-látogatás során bejelentik azt is: Közép-Európa-szerte támogatják a korrupció elleni fellépést, a bűnüldözési együttműködés mellett az oknyomozó újságírás támogatásával, és célként tűzik ki, hogy tanulmányozzák a térségre jellemző korrupció, valamint az orosz és kínai befolyás átfedéseit.

Energiabiznisz

A State Department közleménye arra is kitér, hogy Magyarországon és Szlovákiában amerikai cégek százai működnek, ezért az Egyesült Államok stabil működési, kiszámítható jogi környezetet szorgalmaz, egyenlő esélyekkel a közép-európaiak és amerikaiak számára. Ennek kapcsán az is külön napirendi pontot érdemelt, hogy együttműködnek Magyarországgal és Szlovákiával az energiabiztonság megerősítésében, amihez az amerikai külügy szerint a Krk-szigeti cseppfolyós földgázterminál közvetlenül járul hozzá. Ahogyan a pénteki háttérbeszélgetésen elhangzott, most is szerepel az amerikai álláspontban: Magyarországtól és Szlovákiától is elvárják, hogy a nyugati alternatívákat válasszák az Északi Áramlat 2 és a Török Áramlat gázvezetékekkel szemben.

Már megírtuk: jogállamisági kérdések, a korrupció elharapózásának problémái is az asztalra kerül majd Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, továbbá Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfői találkozóján. Ugyan több magyar diplomáciai forrás állítja, jelentős hadiipari – elsősorban egy légvédelmi rakétabeszerzésről szóló –, illetve energetikai biznisz áll a Pompeo-látogatás központjában, a már említett háttérbeszélgetés tanúsága szerint Orbán még egy jó „deal” nyélbe ütésével sem szerelheti majd le teljesen a demokrácia magyarországi állapotát és intézményrendszerének leépülését érintő, és legfőképp a Vlagyimir Putyin barátságát érintő amerikai kritikákat.

A budapesti vizit a közép-európai turné első állomása, ráadásul Budapesten Pompeo elsőként, vélhetően kora délután civil szervezetek képviselőivel tárgyal, aminek szimbolikus jelentőségén túl az is fontos következménye lehet, hogy a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország munkatársai beszámolhatnak neki az őket ért kormányzati támadásokról. Nagy kérdés, Pompeo tárgyal-e erről aztán később Orbánnal.

Egy biztos: késő délután a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében tart sajtótájékoztatót közösen Mike Pompeo és magyar kollégája, Szijjártó Péter. Egyes források szerint még csak ezt követően látogat majd a budai Várba, a Karmelita kolostorba, hogy a magyar kormányfővel is összeüljön. Ezután viszont tovább is utazik majd, hiszen Pompeo közép-európai turnéjának Magyarország az első állomása.

Szijjártó Péter külügyminiszter a látogatásról korábban azt mondta, hogy Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatai a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta folyamatosan javulnak, és ennek jele a mostani vizit is. A látogatás valódi diplomáciai jelentőségéről és hátteréről, így elsősorban éppen az orosz-vonalról ebben a cikkünkben is olvashat.

(Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen a hivatalos látogatásra érkező Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. február 11-én. Fotó:  KKM/Kovács Márton / MTI )