Medián: Félmillió szimpatizánst vesztett a Fidesz

2019.02.06. 15:27

„Több mint félmillió szimpatizáns pártolt el a Fidesztől három hónap alatt, derül ki a Medián januári felméréséből, amely szerint a vezető kormánypártot jelenleg a szavazókorú népesség 38 százaléka támogatja. Októberben ez a mutató még 45, decemberben pedig 41 százalékon állt" – írja a Hvg.hu. A cikk jelzi, hogy a csütörtökön megjelenő print HVG-ben lesz majd olvasható a nagyobb cikk, amiben nem csak pártpreferenciák lesznek.

A Medián-felmérést részletező cikk szerint nagyon valószínű, hogy ez a változás az elfogadott túlóratörvény társadalmi elutasítottságához köthető.

„Feltűnő például, hogy még a kormánypártra szavazók relatív többsége is helyteleníti a jogszabályt"

– áll a cikkben. 

A Medián azt is megnézte, hogy a közvélemény hogyan ítéli meg az ellenzéknek a botrányos szavazás napján tanúsított viselkedését. A kormánypárti szavazók többsége szerint ez a fajta viselkedés megengedhetetlen, míg az ellenzéki szavazók nagy része díjazza már a tiltakozás tényét is, írják. 

Az ellenzéki pártok közül mérhető javulást csak az LMP tudott felmutatni, ismét elérték az 5%-ot.

„Érdekessége a kutatásnak, hogy abból az derült ki: három hónap alatt 43-ról 52 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok" – írja a lap.