Palkovics László kormánybiztosként fog felelni a Budapest-Belgrád vasútvonalért

2019.01.25. 21:20 Módosítva: 2019.05.07. 16:47

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza fejlesztésének, kivitelezésének és finanszírozásának koordinálásával foglalkozó kormánybiztossá nevezték ki Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, írja az MTI.



A pénteki Magyar Közlöny szerint magyar és a kínai kormány között a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról született egyezményben foglalt feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Palkovics Lászlót két évre. A kormánybiztos február elsejétől tölti be tisztségét, tevékenységét a miniszterelnök irányítja, munkáját díjazás nélkül látja el.

A bejelentés szerint a kormánybiztos ellátja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztésével összefüggésben felmerülő jogalkotással kapcsolatos előkészítési feladatokat, kezdeményezi a jogalkotási döntések meghozatalát, a projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati és - a külpolitikáért és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve - nemzetközi koordinációs feladatokat, továbbá koordinálja a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. működését, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. projekttel kapcsolatos tevékenységét.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani.

A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád-Budapest vasútvonal érintésével szállítsák.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban azt mondta, hogy a projekt munkahelyteremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. A beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről akkor még folytak a tárgyalások.

A Budapest-Kelebia-vasútvonal 750 milliárdos felújítását 2017 novemberében jelentették be. Valószínűleg ez lesz Magyarország legdrágább vasútépítése, pedig sík területen megy végig, nem kellenek hidak vagy alagutak. Az ügyről itt írtunk hosszabban.

A tervek szerint a teljes felújítás 2023-ra fejeződhet be.

Palkovics László miniszterként ezzel párhuzamosan még mindig szorongatja a Magyar Tudományos Akadémiát: 2018-ban jelentette be a minisztérium, hogy megreformálnák az akadémia finanszírozását, az MTA viszont ellenállt. A vita még mindig tart, a témában írt cikkeinket itt találja.