M. Richárd a Dózsa György úti baleset tárgyalásán: Sajnálom a sérülteket

2019.01.25. 11:49

Tavaly december elején emeltek vádat a Dózsa György úti, két ember halálával végződő közlekedési baleset ügyében. A baleset mindkét sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra az ügyészség. Most pénteken kezdődött meg a baleset tárgyalása, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az első rendű vádlott M. Richárd egy korábbi, testi sértéses ügyét is összevonták a halálos kimenetelű Dózsa György úti baleset tárgyalásával.

Egyik ügy: M. Richárd vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én kora délután a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül. A vádlottak gépkocsija olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen meghalt. A másik utas a kórházi kezelés során halt meg, a három gyalogos pedig könnyebben sérült.

Másik ügy: A vád szerint 2015. június 19-én gépkocsijával majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt közöttük kialakul közlekedési konfliktus során (a biciklis tenyerével az autóra ütött), az utasával együtt kiszállt az autóból, és mindketten testszerte bántalmazták a biciklist. Emiatt az ügy miatt a jogosítványát is bevonták. M. Richárdot garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolják, valamint közúti veszélyeztetéssel is.

A tárgyaláson, amiről a 444.hu számolt be, az ügyész elmondta a halállal végződő Dózsa György úti balesetről, hogy elkerülhető lett volna az ütközés, ha az M. Richárd elé bekanyarodó Citroen vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt ekkora sebességgel. Az ügyész szerint mindketten Kreszt sértettek, M. Richárd ráadásul érvényes jogosítvány nélkül vezetett, nem bekapcsolt biztonsági övvel.

"Az ügyész azt mondta M. Richárdnak, hogy ha beismeri bűnösségét, akkor az esetében hét év két hónap börtönbüntetést kér, és azt hogy M. Richárdot örökre tiltsák el az autóvezetéstől. A Citroen vezetőjének ugyanígy két év fogházbüntetést ajánlott, három évi próbaidőre felfüggesztve" - írja a 444.

M. Richárd a Dózsa György úti baleset ügyében azt mondta,

"az mindenki számára egy tragédia volt"

Illetve azt, hogy

"sajnálja a sérülteket, semmilyen szándákosság nem volt benne"

A vádirattal pedig alapvetően egyetért, kivéve azzal a résszel, hogy nagy sebességgel haladt volna a baleset előtt, elmondása szerint csak az előzésnél gyorsított, és amikor meglátta az elé kanyarodó autót, akkor nem fékezett, hanem gyorsított, de csak azért, hogy elkerülje a balesetet.

A Citroen sofőrje sem ismerte be a bűnösségét, a férfi jogi védője szerint a történésekkel egyetértenek ugyan, de a jogi minősítéssel nem. 

M. Richárd másik ügyével, a biciklissel történt, tettlegességig fajuló konfliktusával kapcsolatban M. elmondta: "elismeri a felelősségét a könnyű testi sértés és a garázdaság ügyében, mert valóban "seggbe rúgta" a biciklist. Ezt sajnálja, elnézést kér érte. "Sok butaságot csináltam" - mondta. A közúti veszélyeztetésben nem érzi magát bűnösnek" - számolt be a 444.

A pénteki tárgyalás az előkészítő ülés volt. Mivel M. Richárd nem vallotta magát minden vádpontban bűnösnek, a bíróság le fogja folytatni a bizonyítási eljárást, azaz tavasszal elkezdődik a per hagyományos része.

A tárgyaláson arról is dönteni kellett, hogy mi legyem M. Richárddal. 2018 vége óta van letartóztatásban, mivel előtte többször is megszegte a házi őrizet szabályait. A férfi védője azonban azt kérte, engedjék szabadon M. Richárdot, mivel komoly szívbetegsége van, és a börtönfeltételek mellett nem látják biztosítottnak a megfelelő ellátást. 

Sőt, azt is kérték, nyomkövető se legyen rajta, mert a vizsgálatoknál mindig problémát okoz, hogy a rendőrt meg kell kérni, hogy vegye le róla a vizsgálat idejére.

A bíró azonban azt válaszolta, erről nem tud egyelőre dönteni, ugyanis a decemberi letartóztatásról szóló ítélet elleni fellebbezés kivizsgálása még folyamatban van.

A per áprilisban folytatódik.