Kétezren tüntettek Szegeden a kormány ellen

2019.01.03. 20:12

Szakszervezetek és ellenzéki pártok közösen tüntettek csütörtök este Szegeden. Az MTI tudósítása szerint majdnem megtelt a város központjában található Dugonics tér, a Szeged.hu szerint kétezren vettek részt a demonstráción. 

szeged
Fotó: Szeged.hu

Farkas Andrea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára szerint egy általános sztrájk nagyot szólna, ehhez azonban teljes összefogásra van szükség. 

A rabszolgatörvény biorobottá alakítja, és kizsigereli a magyar munkavállalókat. Négy és fél millió munkavállaló sorsát változtatták meg úgy, hogy nem kérdezték meg őket

- mondta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a tiltakozások során mindenkire számítanak, aki nem ért egyet a jelenlegi munkajogi szabályozással. "Ne kelljen túlórázni azért, hogy taníttassuk a gyereket, hogy meg tudjunk gyógyulni!" - mondta Farkas. 

A jobbikos Tóth Péter szerint nem az a kereszténydemokrácia, ami ma Magyarországon van, "nem véletlen, hogy az európai kereszténydemokraták ki akarják zárni a Fideszt."

„A túlóráink eddig is évszámra vesztek el, most már a remény is elveszett arra, hogy kifizessék. Ne feledjük, a közalkalmazotti bértábla nagy része a minimálbér alatt van. A dolgozóknak kiegészítéseket kell adni" - mondta Kiss Ernő, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének megyei elnöke. 

Binszki József, a DK helyi politikusa arról beszélt, hogy a Fidesz tizenharmadik havi nyugdíj helyett tizenharmadik és tizennegyedik havi túlórát adott az embereknek. 

Az eseményen felszólalt még az Egységes Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Szegedi Gumigyár Szakszervezetének titkára, valamint az LMP, az MSZP, a Momentum politikusai.