Utolsó pillanatban lépett vissza az MSZP-s Harangozó Tamás az LMP-s Hadházy Ákos javára

2018.04.07. 11:33 Módosítva: 2018.04.07. 11:34
Létrejött több körzetben is a megállapodás az MSZP és az LMP között. Az Index információja szerint több helyen is visszaléptek egymás javára a jelöltek, például olyan fontos vagy szimbolikus helyeken, mint Szekszárd, Óbuda vagy Miskolc.

Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás.

Az ellenzék az utolsó pillanatig tárgyalt a visszalépésekről, és a volt, aki a legutolsó pillanatban rántotta félre a kormányt. Több helyen megtörtént a megállapodás az Index információja szerint, egyelőre három visszalépésről tudni biztosan.

Az egyik szimbolikus körzetben, Szekszárdon az MSZP-s Haranagozó Tamás 10:57-kor, tehát három perccel a vége előtt visszalépett az LMP társelnöke, Hadházy Ákos javára. Ezt maga az MSZP-s képviselő mondta az Indexnek.

Harangozó egy videóüzenetet is készített, amelyben azt mondta, hogy azt ígérte, hogy ha lesz országos megállapodás, a kormányváltás érdekében visszalép Hadházy Ákos javára, és ő tartja a szavát. Kéri egyúttal a szekszárdiakat, hogy listán szavazzanak az MSZP-Párbeszédre.

Az országos megállapodásról pár részlet jutott el hozzánk.

  • Az LMP például visszalépett Óbudán Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd jelöltje javára, ezzel nagyban növelve az esélyét a győzelemre. Ábrahám Júlia LMP-s jelölt már jelezte a Facebookon  is a visszalépését.
  • Az LMP-s Doszpoly Botond szintén visszalépett Miskolc 2-es választókerületében Varga László (MSZP-P) javára. Varga négy éve is nyerte a körzetet, a visszalépéssel az ő esélyei is jelentősen nőttek.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a délutáni sajtótájékoztatóján megerősítette az általunk írt visszalépéseket. Karácsony azt mondta: "az általános megállapodás nem jött létre, de volt néhány jelölt, aki fontosabbnak érezte a kormányváltást, ezért visszalépett", "az LMP miskolci és óbudai jelöltje visszalépett, az MSZP pedig a szekszárdi jelöltjét léptette vissza".

Szombat 11 óra volt a határidő

A Nemzeti Választási Bizottság március végén fogadta el iránymutatását a jelöltek visszalépésének időpontjáról. Az iránymutatás szerint az országgyűlési választáson a szavazás megkezdésének időpontja a voksolást legkorábban indító külképviselet kezdési időpontja, azaz - Magyarország külképviseleteinek elhelyezkedésére tekintettel - a szavazást megelőző napon közép-európai idő szerint 11 óra.

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen már szombaton megtartják a szavazást, legkorábban a brazíliavárosi, a Sao Paulo-i, a Buenos Aires-i és a Santiago de Chile-i külképviselet nyitott ki, közép-európai idő szerint szombaton 11 órakor. Annak érdekében, hogy a külképviseleteken és a magyarországi szavazókörökben azonos adattartalmú szavazólapokon történhessen a szavazás, az egyéni választókerületi jelölt tehát szombaton 11 óráig tehette meg a jelöltségről lemondó nyilatkozatát.

A lemondott jelölt nevét "lehúzzák" a szavazólapról, és a jelölt kieséséről a szavazatszámláló bizottság a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen is tájékoztatja a választópolgárokat.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.