Lázár János szerint buta, sikertelen, irigy emberek gondolják, hogy miniszterként megbukott

2018.12.29. 15:27

Hosszú, majdnem  egyórás interjút készített  Lázár Jánossal a Rádió 7-ben Rákay Philip, a rádió egyik tulajdonosa, korábbi köztévés intendáns, ahol aktuálpolitika és magánélet egyaránt előkerült. 

A fideszes politikus értékelte 2018-at, ami kapcsán megjegyezte, hogy a győzelmet és a vereséget sem kell túlértékelni. És bár Hódmezővásárhely korábbi polgármesterének halála után nem voltak jó érzései 2018-cal kapcsolatban, nem érezte úgy, hogy ez egy jó év lesz, "de ennek ellenére abszolút le tudom zárni, nincs bennem semmiféle keserűség" - mondta, és hozzátette, hogy kíváncsian várja 2019-et.

Márki-Zay butább és tehetségtelenebb, mint mi

2018. február 25-én a hódmezővásárhelyi időközi választáson a Lázár támogatta fideszes jelölt kikapott a szinte összellenzéki támogatású Márki-Zay Péterrel szemben. Rákay ennek kapcsán rákérdezett Lázárnál, hogy szerinte mi történt február 25-én. Lázár szerint nem szabad lehorgonyozni a témánál, az ellenfél győzött és kész, de azért elég keményen megjegyezte: 

"A VÁLASZTÓPOLGÁROK ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY MÁSRA BÍZZÁK A VÁROS VEZETÉSÉT, MÉG AKKOR IS, HOGYHA BUTÁBB ÉS TEHETSÉGTELENEBB, MINT MI. HÁT VAN ILYEN."

Rákay megkérdezte, hogy nem volt-e olyan érzés ez a vereség, mint egy szerelmi kapcsolatban, amikor az ember mindent elkövet, de végül mégis megcsalják, de Lázár szerint nem, és nem szabad megsértődni a szülővárosára az embernek, bármilyen döntést hoz. 

Valamivel később a saját teljesítményét is értékelte:

Én áprilisban a Fidesznél több szavazattal nyertem meg a parlamenti választásokat a választókerületemben, az én munkámat értékelték a választópolgárok, én személyesen sikeresnek árzem a 2018-as politikai munkámat.

Lázár szerint egyébként a várost az ellenzék politikai célokra használja: a Fidesszel szemben álló politikai ellenzék bástyájává szeretnék tenni, arra a célra használni, hogyan lehet a Fideszt leváltani. Szerinte az emberek azt hitték, hogy független polgármestere lesz a választásnak, de aztán kiderült, hogy

nem független a polgármester, hanem a Fidesz-ellenes politikai mozgalom egyik alapítója, és egyik vezéregyénisége akar lenni, 2022-ben pedig arra készül Hódmezővásárhely jelenlegi vezetése, hogy leváltsa Orbán Viktort, és a helyére üljön. Orbán Viktor kihívója ül ma a vásárhelyi városházán.

A város jövőjével kapcsolatban még megjegyezte, hogy az kérdés még, ők nagyon készülnek a 2019-es önkormányzati választásra.

Buta, tehetségtelen, irigy, sikertelen, erről ennyit!

"Hogy ha megint azt fogják itt az ellenfelek játszani, hogy mindenki szavazzon a Fidesz ellen, meg mindenki, aki nem szereti Lázár Jánost valami miatt, butaság, irigység, sikertelenség miatt, az szavazzon valamiért ellenünk, akkor lehet, hogy megint sikeresek lesznek" - mondta.

A kétharmad kapcsán megjegyezte, hogy bár a hódmezővásárhelyi időközi önkormányzatit elbukták, és több ezer Fidesz-szavazó egyszerűen el sem ment szavazni, de az országgyűlési választásokra ez megváltozott: "áprilisban az emberek úgy érezték, ezt már mégse, és nem akarták tehetségtelen és buta emberekre bízni az ország sorsát".

Lázár elmondta, hogy 2012-ben közeli ismerősöktől is megkapta azt a kritikát, hogy végig kellett volna csinálnia a polgármesteri ciklusát, és nem kellett volna elmennie államtitkárnak, de visszafelé már nem lehet az időkerekét forgatni, Orbán hívta, és ő ment. És bár később is foglalkozott a településsel miniszterként is, de szerinte jóval kevesebb ideje és energiája volt rá.

"Nem lehet pénzzel betakarni a személyes jelenlét hiányát"

- mondta arra, hogy azért Rákay Philip támogatólag megjegyezte, hogy hát, ha nem is volt ott, de biztosan segítette a várost. Lázár szerint emiatt is jelezte Orbánnak, hogy ő hazamenne, hogy többet tudjon foglalkozni a választóival. Rákay megjegyezte, hogy ezt sokan úgy fordították, hogy miniszterként megbukott, amire Lázár azt mondta:

"Egy csomó buta, sikertelen, irigy ember itt Hódmezővásárhelyen ezen köszörüli a nyelvét, majd azokkal vagyok hajlandó ezt megvitatni, akik Hódmezővásárhelyről valaha miniszterelnökséget vezető miniszterek lesznek a következő száz évben."

Egy kormánytag volt Hódmezővásárhelyről 1990 óta, "úgyhogy erről ennyit" - mondta.

Inkább Kuncze Gábor, mint Tordai Bence

Rákay arról beszélt később, hogy ő szokta nézni a parlamenti munkát, és szörnyű, hogy milyen színvonal van manapság, hogy Bangónék és Tordai Bencék ülnek ott, ahol egykoron gróf Apponyi Albert, vagy Bethlen István, de Lázár szerint nem is kell olyan messzire visszamenni, közbe is vágott:

"... vagy Kuncze Gábor, vagy Lendvai Ildikó. Csak ha az én politikai praxisomból. Ha választanom kell inkább hallgatom Lendvai Ildikót, mint most, nem, Szél Bernadettet hoznám ide, vagy inkább hallgatom Kuncze Gábort, mint Tordait, tehát ez nem kérdés. Azok legalább mondtak valamit." 

Hozzátette, a kormányoldal jó állapotban van a képviselőket, minisztereket, a Fidesz politikai közösségének vezetőit illetően. Szerinte nem csak a Fidesz teljesítménye vezetett a kétharmadhoz, hanem az ellenzék ajánlatképtelensége is.

Ennyi van bennük most. Hát miért, Hódmezővásárhelyen, akik a várost ellenzéki, Orbán-ellenes politikusként vezetik, azokban mennyi van? Semennyi. Hát mit tudtak hozzátenni ehhez a városhoz, vagy ehhez az országhoz az elmúlt félévben? Semmit. Hülyeségeket beszélnek össze-vissza. Semmi. Nulla. 

Szerinte a Fideszben és a polgári oldalon a negligálás bevett dolog lett, és ezt arra reagálva mondta, hogy Rákay bolhacirkusznak nevezte az ellenzéknek azt az akcióját, amikor pulpitust foglaltak el a parlamentben, hogy megakadályozzák a túlóratörvény elfogadását. Lázár hozzátette, hogy ő óvatosabb, és komolyabban veszi ezeket:

"Ne becsüljük alá, én óvatosabb ember vagyok. (...) Ott volt egy 10 perces pillanat, ami nagyon feszült pillanat volt. Nem volt húsz éve, vagy az elmúlt harminc évben példa arra, hogy a levezető elnököt fizikailag megakadályozzák, hogy az ülést meg tudja nyitni" - mondta, ami szerinte nem sok jót mutat 2019-re tekintve, pontosabban provokációt, balhét és destabilizációs kísérletet.

Szegedről is beszéltek néhány mondatot. Lázár szerint

"nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz. Ez kétségtelenül így van."

Erre pedig az a megoldás, hogy jó jelölteket kell állítani.