Megtalálták az egyik eltűnt villanyszerelő kocsiját É. Imre rokonainál

2018.12.01. 08:19

Akár sorozatgyilkost is foghattak a rendőrök. É. Imrét egyelőre csak egy idén eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsítják, de a nyomozást vele kapcsolatban kibővítették egy másik villanyszerelő, Orlik Vilmos eltűnésével is.

É. Imrét előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják Mácsik Zoltánnal kapcsolatban. A férfi eltűnése után a családtagok a rendőrségre mentek, és egy abdai benzinkútnál telepített kamera felvételei alapján azonosították É. Imrét, akivel utoljára beszélhetett.

Később kiderült, hogy a férfinak három évvel korábban egy másik villanyszerelővel is elszámolási vitája volt, és az a férfi is eltűnt, sőt a férfi korábban a birtokszomszédjával is vitába keveredett, mert a szomszédasszonya nem akarta neki eladni a földjét. Az a nő is eltűnt, a nő telke meg valahogy É. tulajdonába került.

A három évvel ezelőtti eltűnés úgy kapcsolható a férfihoz, írja a Ripost, hogy Orlikkal együtt a férfi Toyota Avensise is eltűnt, amit most É. unokatesvérénél találtak meg. Orlik - hasonlóképpen, mint a mosonmagyaróvári Mácsik -, É. Imre kérésére igyekezett munkába, akkor látták utoljára élve. Az eltűnt villanyszerelő felesége szerint, aki a lapnak nyilatkozott, nem is kérésére, hanem követelésére és fenyegetőzésére ment Győrbe É.-hez.

É. Imre azt állítja, megőrzésre adták oda neki a kocsit, és ő valójában a maffiózók elől segített a villanyszerelőknek megszökni.