Tíz éve öltek először a romagyilkosok

IMG 20181103 151355
2018.11.03. 14:34 Módosítva: 2018.11.03. 15:33
2008. november harmadikán, éppen tíz évvel ezelőtt halt meg az első két áldozat a romák elleni gyilkosságsorozatban. A nagycsécsi Illés Éva és sógora, Nagy József „semmi szó nélkül csuklottak össze, Mindkettejüket a fejükön, nyakukon érte a golyó”, emlékezett rájuk Illés Éva férje két évvel a gyilkosság után. Ők voltak az elsők, de aztán 2009 augusztusáig további négy embert öltek még meg a gyilkosok, akik sosem szabadulnak a börtönből: 2013 augusztusában tényleges életfogytiglani büntetésre ítélték őket. Az egy évtizeddel ezelőtt történt tragédiára emlékezve szombaton emléksétát tartottak Nagycsécsen.

Ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő nagycsécsi családi házra; a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen életét vesztette

– írta az MTI tíz évvel ezelőtt a Borsod megyei rendőr-főkapitányság nyilatkozata alapján.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy rasszista indítékból öltek a gyilkosok, és hogy cigány embereket akartak megsemmisíteni.

Amikor több mint másfél évvel később, 2009 augusztusában letartóztatták az elkövetőket, majd négy évvel később el is ítélték őket, biztossá vált, hogy Kiss Árpád, Kiss István, Pető Zsolt és Csontos István arra szövetkeztek, hogy a cigányok elleni támadásokkal megregulázzák, megfélemlítsék a romákat. „Cselekményüket nem motiválta más” – jelentette ki az ítélethirdetéskor Miszori László, az ügyben eljáró bíró, erkölcsileg megengedhetetlennek nevezve az indítékot. (Csontos István negyedrendű vádlottat 13 év börtönbüntetésre ítélték, 2022-ben szabadul.)

Emléktáblát helyeztek el Nagycsécsen

Nagyjából 120-150 ember jelent meg a Nagycsécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett vonulással egybekötött megemlékezésen szombaton, a nagycsécsi támadás tizedik évfordulóján. A Roma Sajtóközpont (RSK) szerint a megemlékezők a templomtól vonultak a temetőbe, ahol aztán emléktáblát helyeztek el.

Beszédet mondott Ládi István, a helyi roma önkormányzat vezetője, Farkas Félix, a parlament roma nemzetiségi szószólója, és Dancs Mihály, a BAZ Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke is. Dancs többek között arról beszélt, hogy szerinte a romák, és a nem romák részéről is túl nagy közöny övezi a gyilkosságsorozatot, a megemlékezések mellett fel kell tenni a kérdést, hogy minden tettes, és minden felbujtó börtönben van-e.

Illés Éva és Nagy József

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, a halálakor negyvenéves Illés Éva négy gyereket szült, egész életében otthon gondozta enyhe fokban értelmi fogyatékos, siketnéma lányát, Máriát. 

Az eset vasárnap éjfél után történt, a család tévézett, az egyik celebshow-t nézték. „Lefeküdtünk békésen, mint máskor, ment a tévé, de elaludtam rajta és a nagy durranásra ébredtem. A másik szobába dobták be a Molotov-koktélt. Erősen megdobhatták, mert kétrészes ablak volt benne, nagyot kellett dobni, hogy betörjön mindkettő. A durranásra felugrottunk a feleségemmel, szegény bátyám is. Ő a másik szobába lakott, csak most nálunk feküdt a kanapén, mert elaludt ő is a tévénézés közben” – emlékezett két évvel a gyilkosság után Éva férje, Illés Tibor. Őt is meglőtték, egy golyót operáltak ki a testéből, egy másik pedig keresztülment az oldalán.

Tibor testéből egy golyót operáltak ki, a másik keresztülment az oldalán
Tibor testéből egy golyót operáltak ki, a másik keresztülment az oldalán
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Kinyitottuk a szobánk ajtaját, látjuk, hogy a szemközti szobában lobog a tűz, ég az ágy. Szegény feleségem az előszobába indult, én utána, ott volt a víz, el akarta eloltani a tüzet. Akkor jött a másik robbanás, és azon vettem észre magam, hogy nézem a feleségem és a bátyám és ők egyszerre összeesnek. Jajgatás nélkül, semmi szó nélkül összecsuklottak. Emelem a feleségem fejét, mondom neki, hogy Évikém, állj már fel, itt valami nagy baj van, de akkor láttam, hogy nagy vértócsa van a feje alatt. Mindkettejüket a fejükön, nyakukon érte a golyó. Ott álltam mellette, de egy jajgatásuk sem volt. Semmi.

Kóka Jenő, Csorba Róbert, ifj. Csorba Róbert, Balogh Mária 

A nagycsécsi támadás volt a romák elleni bűncselekmény-sorozat ötödik cselekménye, amit négy további követett. 

A gyilkosok kilenc alkalommal követtek el fegyverekkel és Molotov-koktélokkal cigányok elleni merényletet, Tiszalökön Kóka Jenőt, Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Kislétán Balogh Máriát gyilkolták meg. Amikor az elkövetőket elítélték, a törvényszék álláspontja szerint a fegyveres támadások mindegyikénél megállapítható volt az emberölés szándéka, még azoknál is, ahol végül senki sem sérült meg.

A tiszalöki ház a támadás után (balra fent), Csorba Róbertet és kisfiát ábrázoló kép egy falon Tatárszentgyörgyön (jobbra fent), a piricsei támadás túlélői (balra lent), helyszínelők Nagycsécsen (jobbra lent)
A tiszalöki ház a támadás után (balra fent), Csorba Róbertet és kisfiát ábrázoló kép egy falon Tatárszentgyörgyön (jobbra fent), a piricsei támadás túlélői (balra lent), helyszínelők Nagycsécsen (jobbra lent)
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A 2010-ben a romagyilkosságok áldozatairól szóló sorozatunkban, a túlélőkkel készített interjúk alapján megjelent cikkeket itt olvashatja:

Tiszalök>>>

Tatárszentgyörgy>>>

Piricse>>>

Nagycsécs>>>

Alsózsolca>>>

Kisléta>>>

(Borítókép: Roma Sajtóközpont)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport