Orvosok, jogászok, társadalomtudósok is tiltakoznak a hajléktalanrendelet ellen

2018.10.24. 06:09
Kapcsolódó
Indulhat a háború az utcai hajléktalanság ellen

Indulhat a háború az utcai hajléktalanság ellen

Hétfőn életbe lép az utcán élést tiltó törvénycsomag. Közmunkával és elzárással büntetik, a holmiját elveszik annak, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is közterületeken marad. A kormány szerint csak azért, hogy senki ne éjszakázzon az utcán.

Nyílt levélben tiltakozik az 1001 orvos hálapénz nélkül zárt Facebook-csoport a múlt hétfőn életbe lépett hajléktalanrendelet ellen. A csoport tagjai "orvosként és felelős értelmiségiként" úgy érzik, meg kell szólalniuk hajléktalan honfitársaik érdekében:

A szegénység, a hajléktalanság az embert érő egyik legnagyobb csapás, melyet legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség idéz elő és kísér. Megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni.

A csoport tagjai arra kérik mindenkit, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a hajléktalanok életkilátásainak, helyzetének javításáért, emberi méltóságának tiszteletben tartásáért. Szerintük el kell érni, hogy a rászoruló emberek valós segítséget kérhessenek és kaphassanak.

A csoport tagjai felhívják a figyelmet arra, hogy a hajléktalanság kriminalizálása nem vezethet érdemi megoldáshoz, különösen azt a tényt figyelembe véve, hogy a hajléktalanok nagy hányada mentális beteg és/vagy rokkant.

Az új törvényi szabályozás ugyan eltünteti a szemünk elől a hajléktalanokat, ám ezáltal jelentős részük eltűnik a szociális és egészségügyi ellátórendszer szeme elől is, így végül később, rosszabb egészségi állapotban jut orvosi ellátáshoz.

Emellett arra kérik a hatóságokat, hogy a folyamatban lévő és a jövőbeli eljárások során biztosítsák az érintettek számára az őket a hatályos jogszabályok alapján is megillető jogi képviseletet, és rendeljenek ki orvosszakértőt, amennyiben szükséges.

Jogászok és társadalomtudósok is tiltakoznak

A hétvégén egy ügyvéd kezdeményezett online petíciót a hajléktalanság kriminalizálása ellen, ami

száz évvel ezelőtti elvek szerint egy kényszermosdatással és a zsúfolt szállókra zsuppolással “oldja meg” a dolgot

A petíciót eddig 1600-an írták alá, szerdán pedig nyílt levélben csatlakozott hozzá egy sor társadalomtudós, akik felhívták a figyelmet arra a jelenségre, hogy

a rendszer fokozatosan stigmatizálja az érdek- és jogvédelemre legkevésbé képes, anyagi, kapcsolati vagy más erőforrásaiktól legsúlyosabban megfosztott embereket, akik így jóformán semmiféle társadalmi szolidaritásra nem számíthatnak.

És a döntéshozók tudomást sem vesznek a magyarországi lakhatási válságról, melyre példaként hozható fel, hogy 100-ból 28 magyar él beázó, penészes, fürdőszoba, netán WC nélküli vagy túlságosan sötét lakásban, vagy a szüleivel együtt élő 10-ből 4 magyar fiatal szeretne, de nem tud a szüleitől elköltözni.

A "büntetőipar felfuttatása" és a hajlék nélkül élő emberek hatósági vegzálása helyett ezért az aláírók többek között követelik

  • egy átfogó bérlakásprogram kidolgozását,
  • a társadalmi egyenlőtlenségeket igazságosabb módon kezelő lakáspolitikát,
  • a szociális szféra alulfinanszírozottságának megszüntetését

(via hvg.hu)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

tegnap, 21:01

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

tegnap, 20:52