Méretes patkányok szaladgálnak a budapesti hidak lábánál

patkany.png
2018.10.02. 11:24
Szeptember második felében három különböző estén is megfigyeltük, ahogy jó pár méretes patkány mászkál a Szabadság híd és az Erzsébet híd lábánál. Előbbinél a hajóállomás két oldalán a folyóhoz vezető lépcsőkön. A lépcsők közötti résekből futkorásznak ki-be, a folyóparton felgyűlt hordalékfákon galoppíroznak, és jóízűen falatoznak a lépcsőkön összegyűlt szemétből. A patkányirtásért felelős konzorcium vezetője szerint hamarosan megoldódik ez a probléma.

Habár negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ahogy azt július közepén megírtuk, a legutóbbi közbeszerzési eljárást a fővárosi patkánymentesítésre egy négy cégből álló konzorcium, az RNBH nyerte el. Így 2018. július közepétől, egészen 2022-ig ők látják el a patkánymentesítést Budapest területén.

Így néz ki esténként a Szabadság híd és az Erzsébet híd lábánál lévő terület:

Amikor patkánynézőbe mentünk a hidak lábához, tucatnyi patkányt is láttunk egyszerre rohangálni, de a fényviszonyok miatt nem sikerült mindet levideózni. 

A konzorcium vezetője, Reisinger Mátyás az Indexnek azt mondta, július 19. óta háromezer bejelentést kaptak budapesti patkányokról, "ezeket egytől egyig kezeltük", fogalmazott. 

A patkánymentesítéssel foglalkozó szakember szerint

nem szokatlan az a látvány, ami a Szabadság híd lábánál esténként látható: azaz a vízparton fel-alá szaladgáló patkányoké.

 Reisinger szerint megnövekedett a korábbiakhoz képest a bejelentések száma, ez pedig azért van, mert a nyár közepén adódott egy háromhetes átmeneti időszak,

amikor a Bábolna már nem, az RNBH konzorcium pedig még nem irtotta a budapesti patkányokat, így aztán valamelyest elszaporodtak. vagy legalábbis a szokásosnál jóval több az utóbbi hónapokban a patkányészlelések száma.

 "Amikor megkezdtük a szolgáltatást, 612 bejelentés várakozott a Fővárosi Önkormányzatnál, amelyeket az átmeneti időszakban senki nem kezelt. Ezekkel kezdtük a munkát, tizenkét autó és 24 munkatársunk járta a várost. A háromhetes átmeneti szakasz miatt annyira feltorlódtak a bejelentések, hogy az elején nem is tudtuk betartani a 24-48 órás határidőt, amit ígérünk a patkány-bejelentést követő reakcióra. Azóta ez megoldódott, behoztuk a hátrányt" – mondja Reisinger.

patkopt.gif

Irtás, megelőzés

A konzorciumnak két fő tevékenysége van: a bejelentések kezelése, illetve a megelőzés, azaz a csatornahálózat patkánymentesítése az ÁNTSZ felügyelete mellett.

"Az utóbbi hetekben már tartjuk a 24-48 órás reakcióidőt, és elkezdtük a preventív kezeléseket is. Pár hét múlva a Szabadság híd lábánál sem lesz ennyire látható a patkányhelyzet" – mondja Reisinger.

A szakember szerint a fővárosi csatornahálózat jelenti a legnagyobb problémát patkányszempontból, ott ugyanis sokszorosára nőtt a patkányok élettere az utóbbi években. Egyre kevesebb a víz a csatornahálózatban, "mindössze félméter mély szennyvíz csordogál, emiatt sokkal több helyen élhetnek a patkányok", magyarázza a konzorcium vezetője.

A Bábolna volt 47 évig

A Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. – jogelődjeivel együtt – 1971 óta irtotta a patkányokat a fővároshoz tartozó 525 négyzetkilométeren, azon belül több mint 220 ezer objektumban, illetve az azokhoz tartozó csatornahálózatban, írta a szolgáltatóváltás idején az MTI. 

Az RNBH Konzorcium a lakossági bejelentéseket a 06/70-364-6531 telefonszámon és a patkanyirtasbudapest@gmail.com címen fogadja. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?