Durván megemelik a képviselők fizetését

D KOS20180508053
2018.07.12. 20:36

Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők, merthogy így módosítanák a törvényt a parlament törvényalkotási bizottságához benyújtott kormánypárti javaslat értelmében. Ezek után a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek.

Ha egy képviselő bizottsági tag, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné, de ha a törvényalkotási bizottság tagja, esetleg más bizottságban is benne van, akkor még ennél is több pénzt vihetne haza.

És mivel a törvény szerint a lakhatási támogatás is a tiszteletdíjhoz igazodik (annak 25 százaléka), ezért így értelemszerűen a lakhatási támogatásra is több pénzt vehetnek majd fel a képviselők. Ezt azzal indokolják a dokumentumban, hogy a fővárosi albérletárak az elmúlt öt-hat évben megduplázódtak.

A képviselők havi keretét is alaposan megemelik. Aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki pedig egyéniben jutott be, annak ennek a duplája – legalábbis ez derül ki a törvénytervezetből.

A legjobban Kövér László jár, a házelnök fizetése a képviselői illetmény 2,7-szerese lesz, tehát majdhogynem bruttó 3 millió forint. Az indoklás szerint ez Kövérnek azért jár, mert a piacon is emelkedtek a bérek. Persze ezenfelül még kap egy csomó olyan támogatást, ami miatt jóval több pénzt vihet majd haza.

Áprilisban már felröppent a hír, hogy emelik majd a képviselői fizetéseket, de akkor azt a Fidesz tagadta. Néhány hete pedig az is kiderült, hogy a miniszteri fizetéseket is jelentősen megemelik. 

A béremelés hírére a Fidesz-frakció is reagált. Szerintük 2010 óta a közszolgálat számos területén volt béremelés, a képviselők az utolsók a sorban. „Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak" – írták.